A Válság: Fizessenek a kapitalisták! – A Nemzetközi Marxista Irányzat kikiáltványa – Elsõ rész

A kapitalizmus globális válsága

A kapitalizmus világválságát senki sem hagyhatja figyelmen kívül.  A közgazdászok még csak tegnap is arról biztosítottak bennünket, hogy egy 1929-es méretü összeomlás ki van zárva.   Most meg arról szónokolnak, hogy egy újabb Nagy Depresszió itt van a nyakunkban. A Nemzetközi Valuta Alap arról figyelmeztet, hogy egy súlyos és hosszantartó gazdasági világválság veszélyében élünk.  Egy az USA-ban megindult bankösszeomlás most már globálisan kiterjedt a valós gazdaságra és milliók megélhetését, állását és otthonát veszélyezteti. 

A piacot elkapta a totál pánik.  Richard Fuld, a Lehman Brothers volt fõnöke, úgy nyilatkozott az amerikai kongresszusnak, hogy az õ bankját a "félelem vihara" söpörte el.  És ez a vihar még egyre dúl és nem akar alábbhagyni.  Nemcsak bankokat, de egész országokat fenyeget a csõd, mint azt láttuk Izland esetében.  Ázsiának kellett volna megmentenie a világot a válságtól, de az ázsiai piacok is bepánikoltak, mint az összes többi.  Meredeken zuhannak a tõzsdék Tokyótól Sanghájig, Moszkvától Hong Kongig. 

Ez a legnagyobb pénzügyi összeomlás 1929 óta.  És ugyanúgy, mint a Nagy Krach esetében, ezt is hatalmas spekuláció elõzte meg.  Az elmúlt két évtized spekulációja példa nélkül állt a világon.   Az amerikai tõzsde értéke 1994-ben 5.4 trillió dollár volt, ez 1999-re 17.7 trillióra és 2007-re már 35 trillióra emelkedett.  Ez a kolosszális összeg sokkal nagyobb, mint az 1929 elõtti spekulatív tõke értéke.  A világ származék piacának 500 trillió dolláros értéke a világ össztermékének több mint tízszerese. 

A fellendülés éveiben, amikor a bankok hihetetlen mennyiségü vagyont halmoztak fel, szó sem volt arról, hogy ezt megosszák a társadalom többi rétegeivel.  De most, amikor bajba kerültek, futnak a kormányaikhoz, pénzt követelve.  Ha valaki egy gyógyíthatatlan hazárdjátékos, aki elõször kölcsön vett, majd elvesztett ezer dollárt amit most nem tud visszafizetni, akkor elkerülhetetlenül börtönbe fog kerülni.   De ha ez a valaki egy vagyonos bankár, aki hazárdjátékot játszott és elvesztette mások több milliárd dollárját, akkor nem fog börtönbe kerülni, sõt az állam még meg is fogja jutalmazni további dollár milliárdokkal mások pénzébõl. 

Mivel a teljes bankrendszer összeomlása fenyegeti a kormányokat, mindegyik kétségbeesetten próbálja a teljes összeomlást megakadályozni.  Bush kormánya 700 milliárd dollárt pumpált az amerikai bankrendszerbe, hogy felélessze a haldokló pénzügyi szférát.  Ez egyenlõ azzal, mintha minden amerikai férfi, nõ és gyermek 2,400 dollárt fizetett volna be.  A brit kormány 400 millárd fontnyi mentõcsomagot hirdetett meg (ez arányosan sokkal magasabb, mint az amerikai összeg) és az EU ehhez még hozzáadott további milliárdokat.  Németország mentõcsomagja kb. Európa legnagyobb gazdasága GDP-jének 20 százaléka. Angela Merkel kancellár kormánya 80 millárd Eurót igért a bajbajutott bankok megmentésére, míg az összeg többi része garantálja a visszafizethetetlen kölcsönöket és leírásokat.  Mostanig kb. 2.5 trillió dollárt költöttek világszerte a bankok megmentésére, és még ez sem tudta megállítani az összeomlás folyamatát.

Kétségbeesett intézkedések

A jelenlegi válság még közel sincs a végéhez.  A kormányok és központi bankok intézkedései nem fogják megakadályozni, hogy tovább folytatódjon.  Azáltal, hogy kolosszális összegeket dobnak be a bankokba, maximum azt fogják elérni, hogy átmenetileg lesz egy kis pihenõ vagy egy kevéssé csökkenni fog a válság, de ennek az lesz az ára, hogy a jövõ generációi még nagyobb adósságokat fognak örökölni.  Minden komoly közgazdász tudja, hogy a piacok még sokkal tovább fognak zuhanni.

Bizonyos vonatkozásokban, a jelenlegi helyzet rosszabb, mint a 30-as évek voltak.  A jelenlegi válságot elõkészítõ hatalmas spekuláció sokkal nagyobb volt, mint az 1929 elõtti.  A világ pénzügyi rendszerében levõ nemlétezõ tõke, amit az elmúlt évtizedek spekulációi termeltek ki, és amely most mint méreg hat a gazdaságra, annak létét veszélyeztetve, olyan méretü, hogy eddig még senki meg sem próbálta felbecsülni az értékét.  Az ennek megfelelõ "korrekció" (hogy a burzsoá köpzgazdászok jelenlegi kedvenc kifejezését használjuk) ebbõl kifolyólag sokkal tovább fog tartani és sokkal fájdalmasabb lesz.

A 30-as években az USA a világ legnagyobb hitelezõje volt, míg most a legnagyobb adósa.  A Roosevelt féle új gazdasági politika idején, amikor az elnök a Nagy Depresszió utáni amerikai gazdaságot próbálta feléleszteni, az állam hatalmas összegekkel rendelkezett.  Ma, Bush elnök egy vonakodó Kongresszust próbál meggyõzni arról, hogy szavazza meg azt a pénzt amije nincs.  Azzal, hogy megszavazták a 700 milliárd dolláros segélyt a bankoknak, csak tovább mélyült az amerikai állam eladósodása.  Ennek csak az lesz a következménye, hogy egy egész korszakban költségmegszorítások és életszínvonal zuhanás lesz sok millió amerikai polgár sorsa.

Ezek a pánikszerü intézkedések nem fogják megakadályozni a válság terjedését, bár ez még alig, hogy beindult.  Ugyanúgy, ahogy az ellenkezõ közhit ellenére, Roosevelt Új Gazdaságpolitikája sem állította meg a Nagy Depressziót.  Az USA gazdasága egészen 1941-ig depresszióban volt, amikor az US beszállt a Második Világháborúba és a nagyfokú hadiipari fellendülés miatt megszünt a munkanélküliség.  Sajnos megint ott vagyunk, hogy a jövõ csak az életszínvonal hosszútávú csökkenését, gyárbezárásokat, bércsökkenést, a szociális kiadások lefaragását és általános megszorításokat hoz majd.

A kapitalisták zsákutcába kerültek és nem látják a kiutat.  Az összes hagyományos politikai párt tehetetlenül és értetlenül áll ezelõtt az új jelenség elõtt, majdnem, hogy bénultan és akarathiánnyal.  Bush elnök közölte a világgal, hogy az õ pénzügyi mentõtervének még kell egy "kis idõ" mielõtt az elkezd müködni.  Addig egyre több cég megy tönkre, egyre több ember kerül az utcára és egyre több nemzet dõl romba.  A hitelválság kezd tönkretenni egyébként teljesen egészséges vállalatokat is.  Mivel nem jutnak tõkéhez, a cégek elõször a fix befektetéseket fogják csökkenteni, azután a mozgótõke jön és végül jönnek az elbocsájtások.

A munkáltatók könyörögnek a kormányaiknak, hogy csökkentsék a kamatokat.  De a jelenlegi helyzetben ez sem fog segíteni.  Az egyeztetett fél százalék kamatcsökkentést egy újabb, meredek hanyatlás követte a világ tõzsdéin.  A piacok káoszán nem fognak segíteni a központi bankok kamatcsökkentései.  A globális recesszió küszöbén senki sem vásárol részvényeket, és senki sem akar kölcsönt folyósítani.  Bankok akkor szüntetik be a kölcsönzést, amikor nem bíznak abban, hogy valaha visszakapják a kölcsönzött tõkét.  Így az egész rendszert a paralízis veszélyezteti.

Annak ellenére, hogy a központi bankok ko-ordináltan pumpálják a pénzt a rendszerbe, a hitelpiacok csökönyösen be vannak fagyva.  A brit kormány több, mint 400 milliárd fontot ajándékozott a bankoknak.  Erre a tõzsde egy nagy zuhanással reagált.  Ezután az adomány után és miután az Angol Bank csökkentette a kamatot fél százalékkal a bankközi hitel emelkedett egy keveset.  Általában ezeket a csökkentéseket a hiteleket felvevõk és ingatlan vásárlók nem érzik meg.  Ezek a rendelkezések nem oldották meg a válságot, csak azok zsebeibe tömtek még több pénzt, akik a spekulációikkal, még ha nem is okozták magát a válságot, de sokkal mélyebbé, kiszámíthatatlanabbá és megállíthatatlanabbá tették.

A bankárok soha sem veszítenek

A múltban a bankár egy tiszteletreméltó, szürke öltönyös úriember volt, aki a felelõsségtudat mintaképe volt és aki hosszan kikérdezett mindenkit a körülményeirõl mielõtt kölcsönt adott volna nekik. De ez az elmúlt idõkben megváltozott.  Alacsony kamatokkal és magasfokú likviditással a bankokat elkapta a gépszíj, milliárdokat hiteleztek nagy haszonnal olyan embereknek, akik amikor a kamat emelkedett már nem tudták fenntartani a törlesztéseket.  Ennek lett az ingatlan hitelezési válság az eredménye ami végül is megingatta az egész világ pénzügyi rendszerét.

Kormányok és központi bankok konspiráltak, hogy szítsák a spekuláció tüzét és ezzel elkerüljék a recessziót.  Alan Greenspan vezetése alatt a Federal Reserve alacsonyan tartotta a kamatokat. Ezt dicsérték, mint nagyon okos politikát.  Így sikerült elnapolniuk a gonosz napját, annak árán, hogy amikor a válság megérkezett ezerszer súlyosabb lett.  Az olcsó pénz lehetõvé tette, hogy a bankok egy spekulatív orgiába elmerüljenek.   Magánszemélyek ingatlanra vagy egyéb javakra vettek fel kölcsönöket; befektetõk magas hozamú alapokba fektették az olcsón beszerzett adósságaikat; vagy már meglevõ befektetéseik ellenében vettek fel kölcsönt;  bank hitelek hihetetlen mértékben nagyobbak voltak, mint a bejövõ megtakarítások és a kétes ügyleteket nem könyvelték el.   

Mostanra ez az egész a feje tetejére állt.  Mindazok a tényezõk amelyektõl a gazdaság eddig fölfelé szökellt, most összefogtak, hogy egy lefelé zuhanó spirálba taszítsák. És ahogy ez a nagy adósság nyilvánvalóvá válik, a hitelhiány a gazdaságot a csõd felé taszítja.  Ha egy munkás elszúrja a munkáját, rendszerint kirúgják.  De amikor a bankárok teljesen tönkreteszik az egész pénzügyi rendszert, akkor azt várják el, hogy ezért õket megjutalmazzák.  A drága öltönyös brigád, akik horribilis összegeket kerestek a mások pénzével való spekulációval, most azt várják, hogy az adófizetõk húzzák ki õket a slamasztikából.  Ez egy eléggé furcsa logika, amit az emberek zöme nehezen tud felfogni.

A konjunktúra idején a bank és pénzügyi szektor hatalmas hasznot realizált.  2006-ban a nagy bankok az USA teljes üzleti hasznának 40 százalékát hozták.  Ebben az iparágban a nagyfõnökök jövedelme az átlag dolgozók jövedelmének 344-szerese.   Harminc éve az átlag vezérigazgató (CEO) a tipikus munkaerõ jövedelmének kb. 35-szörösét kereste. Tavaly, az 500 toplistán szereplõ cégek vezérei átlagban  $10.5 milliót vittek haza mint "kárpótlást".

A bankkárok persze azt szeretnék, ha errõl mi mind megfeledkeznénk és a bankok sürgõs megmentésére koncentrálnánk.  A társadalom minden sürgõs igényét félre kell raknunk és minden vagyont a bankválság megoldására kell áldoznunk, mert az õ szolgálataik sokkal fontosabbak, mint például az ápolóké, orvosoké, tanároké vagy az építõipari munkásoké.  Az EU és az USA kormányai egy hét alatt elköltöttek annyit amivel 50 évre meg lehetne szüntetni az éhezést a világon.  Míg milliók éheznek, a bankárok továbbra is pazar jövedelmeket és prémiumokat élveznek hogy azt a luxus életmódot, amihez hozzászoktak folytatni tudják a közpénzekbõl.  Az, hogy válság van, az õket nem izgatja.

"Mindenki érdekében"?

Az emberek zömét nem sikerült a bankároknak és a politikusoknak meggyõzni.  Nagyon rossz néven veszik, hogy a keservesen összegyüjtött pénzüket csak úgy átadják a bankároknak meg a vagyonosoknak.  De amikor errõl panaszkodnak, fülsiketítõ kórusban jön a válasz a politikusoktól, hogy "nincs más megoldás". Ez az érvelés olyan gyakran kerül ismétlésre és olyan vehemenciával, hogy ez elhallgattatja a kritikák zömét, pláne, hogy minden politikai párt is egyetért ezzel.

Demokraták és Republikánusok, Szociáldemokraták és Kereszténydemokraták, Konzervatívok és Munkáspártiak konspirálnak a nép meggyõzésére arról, hogy az egyszerü emberek kirablása és az õ pénzük ezeknek a multinacionális gengsztereknek a kezében "mindenki érdekében van".  "Egy egészséges (azaz hasznot hozó) bankrendszerre van szükségünk", ordítják. "Helyre kell állítani a bizalmat, vagy jön a világvége holnap reggel".

Ennek az érvelésnek az a célja, hogy félelmet és pánikot keltsen és így az észszerü, értelmes döntések meghozását megakadályozza.  De mibõl áll ez az érvelés tulajdonképpen?  Ha lehámozzuk a mellébeszélést kb. ezt: mivel a bankok a gazdagok kezeiben vannak, és mivel a gazdagok csak akkor hajlandóak "reszkírozni" a pénzüket ha nagyfokú haszonra van lehetõségük, és mivel pillanatnyilag a haszon nulla, sõt veszteségeik vannak, a kormánynak kell beleavatkoznia a dologba úgy, hogy sok-sok pénzt adjon nekik, hogy a haszonráta visszakerüljön a szokásos magas szintre és így visszatérjen a bizalom.  Ezekután minden rendbe fog jönni.

Az ünnepelt amerikai közgazdász John Kenneth Galbraith így foglalta össze ezt az érvelést:  "A szegényeknek túl sok a pénzük és a gazdagoknak nincs elég." Az az elmélet, hogy ha a gazdagoknak jól megy, akkor hosszútávon ebbõl valamennyi a szegényekhez is lekerül és így mindenkinek jó lesz.  De ahogy Keynes megjegyezte: hosszútávon mindannyian hullák vagyunk.  Sõt, ez az elmélet gyakorlatban is teljesen hamisnak bizonyult.

Az az érv, hogy teljesen elkerülhetetlen, hogy hatalmas közpénzeket pumpáljunk a bankokba, mert enélkül katasztrófa lenne, nem meggyõzõ egyszerü embereknek.  Azt az egyszerü kérdést hozzák fel, hogy miért fizessünk mi a bankárok hibáiért?  Ha maguktól kerültek bele ebbe a slamasztikába, hát húzzák ki saját magukat belõle.  A bankválság nemcsak a pénzügyi és szolgáltató szektor leépítéseiben jelentkezik, hanem sok más módon befolyásolja az emberek életszínvonalát.  A piaci káosz a tõzsdék összeomlásához vezetett és ez sok munkás és középosztályi dolgozó megtakarításait tette tönkre.

A mai napig az amerikai lakosság nyugdíjalapjai $2 trilliót veszítettek. Ez azt jelenti, hogy akik sokat dolgoztak egész életükben, spóroltak abban a reményben, hogy idõs korukra kényelmes életet biztosítsanak maguknak, újra kell, hogy tervezzék a nyugdíjbamenés idõpontját, sokkal késõbbre halasztva ezt sok esetben.  A megkérdezetteknek több, mint a fele egy minapi közvéleménykutatás során úgy nyilatkozott, hogy nagyon fél, mert valószinüleg tovább kell majd dolgoznia a nyugdíjalap értékének a csökkenése miatt, és minden negyedik többet dolgozik ma, mint régen.

Sokaknak szembe kell nézniük a lakásuk elvesztésével.  Ha egy családot kiköltöztetnek, akkor ez sokak szerint a saját kapzsiságuk hibája és az, hogy nem terveztek elõre.  A piaci vastörvények és a "a legerõsebb túlélésének törvénye" hajléktalanságra ítéli õket.  Ez magánügy és ehhez a kormánynak semmi köze.  De ha egy bankot tönkretett a saját vezetõsége mohó spekulációval, akkor ez szörnyü szerencsétlenségnek számít, és az egész társadalom feladata, hogy összefogjon és megmentse.  Ez a kapitalizmus kitekeredett logikája!

Ez ellen a szégyenteljes akció ellen, amely azokra rakja a válság terhét, akik legkevésbé tudják elviselni, határozottan fel kell lépni.  Ezt a válságot úgy kell megoldani, hogy az egész bank és pénzügyi rendszert ki kell venni a spekulátorok kezébõl.  Mindezt a társadalom demokratikus felügyelete alá kell helyezni, hogy a többség és nem a gazdag bankárok érdekeit szolgálják.

Követeléseink:

1) Egy vasat se többet a gazdagok megmentésére!  A bankokat és biztosító társaságokat államosítsuk dolgozói demokrácia és vezetés alatt.  Pénzügyi és bankdöntéseket a többség érdekében kell hozni, nem a vagyonos parazita kisebbségért.  Kártérítést az államosított bankok és más cégek esetében csak a kis befektetõk kaphatnak és akkor is csak a bizonyított szükségleteik alapján.  Csak a bankok államosítása biztosíthatja a köznép befektetéseit és megtakarításait.

2) A bankok demokratikus ellenõrzése.  A bankok igazgatótanácsait a következõ módon kell megválasztani:  egy harmadot a bank dolgozói választanak meg,  egy harmadot a szakszervezetek, hogy a munkásosztály érdekei is képviselve legyenek, és egy harmadot a kormány.

3) A túlzott prémiumokat meg kell szüntetni,  minden vezetõ jövedelme egy szakmunkás béréhez legyen igazítva.  Miért érne egy bankár többet, mint egy orvos vagy egy fogorvos?  Ha a bankár réteg nem hajlandó ilyen feltételek mellett dolgozni, akkor helyükbe képzett, fiatal diplomásokat lehet alkalmazni, a sok közül aki munkát keres és szívesen a társadalom javára fogna a munkához.

4) Azonnali kamat csökkentés.  A kamatoknak csak akkoráknak kell lenniük amibõl a banki müveletek költségeit lehet fedezni.   Olcsó hitelt kell juttatni mindenkinek akinek erre szükségük van: kisebb cégeknek és azoknak akik lakást akarnak venni, nem a bankároknak és a kapitalistáknak.   

5) Mindenkinek joga van fedélhez a feje fölött; A kilakoltatások azonnali beszüntetése, általános lakbércsökkentés és egy széleskörü akció megfizethetõ bérlakások építésére.

A válság oka

A válság gyökereit nem egyes személyek rossz viselkedésében kell keresni.  Ha ez igaz lenne, akkor a megoldás egyszerü lenne: rá kell õket venni, hogy a jövõben rendesen viselkedjenek.  Ez az amit Gordon Brown úgy hív hogy "átláthatóság, becsület és felelõsség." De azt mindenki tudja, hogy a nemzetközi pénzügy olyan átlátható, mint egy pöcegödör, hogy a bankár testvériség is kb. annyira becsületes, mint egy Maffia Gyülés és annyira felelõsségteljes, mint egy megrögzött hazárdjátékos.  És ha minden bankár egy szent lenne, az sem jelentene alapvetõ különbséget.

Nem helyes a válság okát a bankárok korrupt kapzsiságában keresni (bár tényleg egyre kapzsibbak és korruptabbak).  Ez inkább az egész rendszer betegségének a szimptómája - a kapitalizmus szerves válságának a tünete.  A probléma nem az egyéni pénzéhség, de még a likviditás vagy a bizalom hiánya sem.  Az igazi probléma abból áll, hogy a kapitalista rendszer világszerte zsákutcába jutott.  A jelenlegi világválság alapvetõ oka az abban rejlik, hogy a termelõerõk kinõtték a magántulajdon és a nemzeti állam szük korlátait.  A válság okának sokan hiszik a hitel kiterjedését és beszükülését, de ez  csak a legláthatóbb tünete.  Az ismétlõdõ válságok a kapitalizmus szerves részei.

Marx és Engels ezt már régen megmagyarázta:

"A modern burzsoá társadalom, amely hatalmas új termelési és elosztási viszonyokat varázsolt elõ, olyan, mint egy varázsló, mely már nem képes uralma alatt tartani az alvilág erõit, amelyeket saját  igéivel hozott létre.  Hosszú évtizedek óta a modern ipar és kereskedés nem más, mint a modern termelõerõk forradalma a modern termelés feltétetelei ellen, és az ebbõl eredõ tulajdonviszonyok ellen, melyek a burzsoá társadalom és hatalmának létfeltételei.

"Elég csak megemlíteni a kereskedelmi válságokat, melyek idõnkénti visszatérte az egész polgári társadalom létét próbára teszi, minden esetben jobban veszélyeztetve azt.  Ezekben a válságokban az akkor létezõ termékeknek nagy része, de az azelõtt felhalmozott javaknak is nagy része elpusztul.  Ezekben a válságokban egy új járvány tör ki, amely az összes elõzõ idõszakban abszurdumnak számított volna - a túltermelés járványa.  A társadalom egy átmeneti barbár stációban találja magát; úgy tünik mintha egy éhínség, egy pusztító háború elvágta volna a lét alapjait;  az ipar és a kereskedelem elpusztul;  de miért?   Mert túl sok civilizáció, túl sok megélhetõség, túl sok ipar és túl sok kereskedelem van.

"A társadalom rendelkezésére álló termelõerõk úgy tünik, hogy továbbra már nem fejlesztik a polgári tulajdon fejlõdését, hanem túl erõsek a feltételekhez, amelyek visszatartják õket, és ahogy túlteszik magukat ezeken az akadályokon, káoszt hoznak a polgári társadalomba, a polgári tulajdon egész létét veszélyeztetve. A polgári társadalom feltételei túl szükek, hogy magukba foglalják az általuk létrehozott javakat.  És hogyan teszi magát túl ezeken a válságokon a burzsoázia?  Egyrészt a termelõerõk erõszakos lerombolásával; másrészt új piacok elfoglalásával és a régiek nagyobb mértékü kizsákmányolásával.  Magyarul, úgy, hogy ezzel megalapozza a jövõbeli még szélesebb körü és még rombolóbb válságokat és úgy, hogy csökkenti a jövõbeli válságok elkerülésének a lehetõségeit."

Ezek a sorok  A Kommunista Kiáltvány-ból, melyek 1848-ban íródtak, olyan frissek és aktuálisak ma, mint akkor voltak.  Mintha tegnap írták volna õket.  

A legfontosabb kérdés, egyébként, nem a bankszektor, hanem az igazi gazdaság: a termelés és szolgáltatások szférája.  Hogy a hasznot realizálni lehessen, ezeknek piacot kell találni.  De a kereslet egyre csökken és ezt a helyzetet még nehezebbé teszi, hogy nehéz hitelt kapni.  Ezúttal a kapitalizmus klasszikus válságával állunk szemben, amely már sok áldozatot szedett eddig is.  Az ingatlanárak összeomlása az USA-ban már válságot hozott az építõiparban, ahol már eddig is több százaezernyi elbocsátás volt.  Az autóipar is válságban van, az USA értékesítési adatai 16 év óta a legrosszabbak.  Ebbõl aztán következik, hogy az acél, plesztik, gumi, villany, olaj és más termékek utáni kereslet is esik.  Ennek további következményei lesznek az egész gazdaságban, a munkanélküliség emelekedni fog, az életszínvonal meg csökkeni fog.

Kapitalista anarchia

Az elmúlt harminc évben csak azt hallottuk, hogy a lehetõ legjobb gazdasági rendszer a szabad piaci gazdaság. A 70'es évek vége óta a burzsoázia mantraként ismételte szüntelenül, hogy "hagyjuk a piaci erõket utalkodni" és "az állam ne avatkozzon a gazdaságba." A piacnak varázslatos ereje volt, hogy megszervezze a termelõerõket az állam beavatkozása nélkül.  Ez az eszme kb. annyi idõs, mint Adam Smith aki már a 18-ik században beszélt a "piac láthatatlan kezérõl."  A politikusok és közgazdászok azzal kérkedtek, hogy eltõrõlték a gazdasági ciklust.   "Nincs visszatérés a fellendülés/összeomlás-hoz" ismételték újra meg újra.

Szó sem volt arról, hogy bármi szabályzatot követtek volna.   Sõt, pont ellenkezõleg, azt követelték, hogy bármi szabályozást eltöröljenek, mert azok "a szabad piac kárára lennének". Igy felgyújtották az összes szabályozást és hagyták, hogy a szabad piac uralkodjon a gazdaságon.  A haszonéhség megtette a többit, ahogy hatalmas tõkemennyiség mozgott minden szabályozás nélkül kontinensrõl kontinensre minden akadály nélkül, tönkretéve egész ipari szektorokat, lerombolva nemzeti valutákat egy számítógép gombjának a kattintásával.  Ez volt, amit Marx a kapitalizmus anarchiájának  nevezett.  És most látjuk ennek a következményeit.  Az USA kormányának $700 milliárd dollárjával és a brit kormány több ,mint  £400 milliárdjával, ami a brit nemzeti jövedelem felének felel meg, az állam egy jó hosszú ideig benne lesz a gazdaságban.  És még ha ezt mind vissza is fizetik (ami elég valószínütlennek tünik) ez hosszú éveken keresztül adóemelést és költségvetési megszorításokat fog jelenteni.

Egy nagyon régi törvény, a falkaszellem uralkodik a piacokon.  A legenyhébb oroszlán illat a bokrok alatt, halálos pánikba küldi a gnú csordát amiben nem lehet õket megállítani.  És ez a mechanizmus, amitõl függ milliók sorsa.  Ez a piacgazdaság durva valósága.  És ugyanúgy, ahogy a gnú is megérzi az oroszlán szagát, a piac is megérzi a recesszió közeledtét.  A recesszió közeledte a pánik igazi oka.  És ahogy ez megtörténik, semmi sem állíthatja meg.  Az összes beszéd, az összes kamatcsökkentés és mind az összes adományozás a bankoknak, elégtelen lesz ahhoz, hogy bármi hatással legyen a pézpiacokra.  Látni fogják, hogy a kormányok és a központi bankok megijedtek és le fogják vonni a szükséges konzekvenciákat.

A piacokon átviharzó pánik azzal a veszéllyel jár, hogy a kormányok minden, a válság fékezésére irányuló kezdeményezését, elsöpörje.  A Fed és a brit, meg európai kormányok és központi bankok összes kétségbeesett kezdeményezése sem tudta megakadályozni a fejvesztett pánikot.  Ez a botrány azért is felháborító, mert azok akik most a leharciasabban ordítanak segítségért, ugyanazok, akik eddig arról szavaltak mindig, hogy a kormányoknak semmi szerepük nincs a gazdaság müködésében és, hogy a szabad piacnak meg kell engedni, hogy minden szabályozás nélkül és bármilyen állami beavatkozás nélkül müködhessen.

Most meg keserüen arról panaszkodnak, hogy a szabályozások nem müködtek rendesen.  De nem is olyan régen még mind egyetértettek abban, hogy a szabályozóknak csak egy feladatuk volt: a piacgazdaságot teljesen békén hagyni.  A felügyeleteknek teljesen igazuk van, amikor azzal érvelnek, hogy a bankok vezetése nem az õ feladatuk, pláne, hogy az elmúlt 30 évben mást sem hallottak, mint ezt.  Londontól New York és Reykjavik-ig a szabályozóknak nem sikerült megakadályozni a pénzügyi ipar "túlkapásait".  Az elmúlt három évtizedben a piacgazdaság gurujai mást sem csináltak, mint a szabályozások eltörlését követelték.

A különbözõ pénzügyi központok közötti verseny feladata volt, hogy garantálja a piac hatékony müködését, a piac láthatatlan keze által.  De ezeknek a szabalyozás ellenes elveknek a csõdje nyilvánvalóvá vált 2007 nyarán. Most már verik a mellüket és sírnak a saját gyakorlatuk következményei miatt. A társadalom most fizeti  azoknak a praktikáknak az árát, amivel a kapitalisták és politikai keviselõik a fellendülést próbálták természetellenesen meghosszabítani a spekuláció buborékját állandóan felfújva.  Mindannyian benne voltak ebben a hatalmas csalásban.  Republikánusok és Demokraták, Munkáspártiak és Konzervatívak, Szociáldemokraták és volt "Kommunisták" - mind magukévá tették a piacgazdaságot és megtapsolták ezt a vidám pénzcsináló karnivált.  

Nagyon könnyü okosnak lenni miután az esemény lezajlott, amint minden iszákos ezt beismeri az elõzõ este dorbézolása utáni reggelen.  Akkor esküszik rá, hogy megtanulta a leckét és soha többet nem fog ennyit inni - egy nagyszerü elhatározás, amit akkor komolyan gondol - amíg el nem jön a következõ buli.  Most a pénzügyi szabályozók minden, még a legapróbb banki ügyekbe is beleütik az orrukat, de csak azután, hogy a bankok majdnem mind az összeomlás határán álltak.  Hol voltak azelõtt?

Most mindenki a kapzsi bankárokat hibáztatja a válságért.  De nemrégen ugyanezek a kapzsi bankárok voltak a nemzet megmentõi, a vagyon elõteremtõi, a kockáztatók és az állásajánlók.  A londoni City és a Wall Street alkazottjai közül sokan az állásaikat féltik és nem ok nélkül.  De a kereskedõk milliókat kerestek a rövidlejáratú prémiumjaikkal amit a piaci spekuláció tett lehetõvé.  És a fõnökeik meg hagyták ezt a hazárdjátékot, mert az õ jövedelmük is szintén kapcsolódott ehhez a rövidtávú spekulációhoz.

Meglehetõsen megkésve a hatóságok megpróbálják a segítség feltételeként a bankárok jövedelmét korlátozni.  Ezt nem azért teszik, mintha elveik lennének vagy mert igazán egyetértenének ezzel, hanem azért, mert félnek a köznép reakciójától amit az a botrány váltana ki, ha kiderülne, hogy közpénzekbõl fizetnek horribilis mennyiségü prémiumokat azoknak a bankároknak, akik a gazdasági káoszt okozták. A fejeseknek fogalmuk sincs, hogy mekkora a harag és gyülölet a társadalomban.  És egyébként is, õket ez nem érdekli.  De a politikusok nem hagyhatják teljesen figyelmen kívül a választóik véleményeit, mert így valószínüleg leszavazzák õket a következõ választásokon.

Azzal a problémával kell szembenézniük, hogy a kapitalista anarchiát nem lehet szabályozni.  Panaszkodnak a haszonéhségrõl, de ez a fajta kapzsiság a piacgazdaság alapja és nem lehet kikapcsolni.  Minden, a "túlzott" jövedelmek korlátozására irányuló, próbálkozás szabotázson fog megbukni.  A Piac úgy fogja nemtetszését megmutatni, hogy a részvények árában lesz egy hirtelen zuhanás.  Ez a törvényhozók döntéseire komoly hatással lesz, és azonnal az igazi választókra fognak figyelni, a vagyon tulajdonosaira.  Amikor egy munkás feláldozza az ezévi béremelését, az örökre elveszett.  De ugyanez a szabály nem érvényes a kapitalistákra és a bankárokra.  Még akkor is, ha az utóbbiak kozmetikai okokból korlátozzák jövedelmeiket ebben az évben, be fogják hozni a lemaradást a következõ évben, a nagy "áldozat" kompenzálva lesz egy nagyobb prémiummal jövõre.  Ez egyáltalán nem bonyolult.

Az, hogy férfiak és nõk ennél jobban nem tudják megszervezni magukat és a világot, az egy komoly sértés és rágalom az emberi faj ellen.  Az elmúlt 10,000 év a tanuja annak, hogy az emberiségnek sikerült mindenféle akadályt elsöpörni útjából és a végsõ cél, a szabadság felé közeledni.  A tudomány és technológia csodás vívmányai kezünkbe adják annak a lehetõségét, hogy azok a bajok melyek évszázadok, sõt évezredek alatt gyötörtek bennünket megoldásra találjanak.  De ez a hatalmas lehetõség soha nem fog tudni kifejlõdni maximum mértékben, míg a haszon motívumának van alárendelve.

Egy jobb életért

Szinte hihetetlen, de vannak kommentátorok, akik a kapitalizmus védelmében a vásárlókat és azokat akik ingatlant vettek hibáztatják a válságért: "Mi mindannyian hibásak vagyunk," mondják, és még el sem pirulnak. Hiszen, így érvelnek, senki sem kényszerített bennünket, hogy 125 százalékos házkölcsönt vegyünk fel vagy hogy hitelbõl utazzunk külföldre vagy drága cipõket vegyünk.  De egy olyan helyzetben ahol a gazdaság gyorsan fejlõdik és a hitel olcsó, még a szegény embert is elkapja a gépszíj és elkezd "a lehetõségein túl költekezni." Tény, hogy egy bizonyos idõpontban az USA kamatlába negatív volt, ami azt jelenti, hogy aki nem vett fel kölcsönt azt megbüntették.

A kapitalista rendszer állandóan új szükségleteket teremt és a reklámszakma hatalmas iparrá vált, mely a legrafináltabb módszereket alkalmazza arra, hogy meggyõzzön bennünket mi minden újdonság birtoklása nélkül már az életnek értelme sincs.  A "celebritások" fényüzõ eletmódja folyton szemelõtt van és ezzel egy teljesen elferdült életszemléletre tesznek szert, ahol olyasmikre vágynak, ami úgyse lesz soha az övék.  És ezek után a képmutató burzsoá vádló újjal mutogat a tömegekre, akik, mint Tantalusz, kénytelenek a lakomát nézni míg maguk éheznek és szomjaznak.

A jobb életre való vágy egyáltalán nem erkölcstelen vagy következetlen.  Ha az emberiség soha nem harcolna valami jobbért, nem lenne fejlõdés.  A társadalom stagnálna és tehetetlenné válna.  Kell, hogy jobbra törekedjünk, hiszen csak egyszer élünk.  És ha csak azt várhatjuk el ami most van, akkor az emberiség kilátásai sötétek lennének.  Ami viszont tényleg erkölcstelen és embertelen, az az a hajtás amibe a kapitalizmus kényszerít mindenkit, ahol az egyéni pénzsóvárság nemcsak a fõ erény, hanem mint az emberei haladás fõ mozgatóereje szerepel.

A kapitalista osztály az úgynevezett "legalkalmasabbak fennmaradásá"-ban hisz.  De ez nem a legalkalmasabb és legintelligensebb emberek fennmaradását jelenti, hanem csak a gazdagokét, attól függetlenül, hogy azok alkalmatlanok, buták, csúfak vagy betegek és attól is teljesen függetlenül, hogy hány teljesen alkalmas és intelligens ember pusztul el ebben a folyamatban.  Az az eszme uralkodik, hogy az én személyes elõrehaladásom mások kárára kell, hogy legyen, hogy az én anyagi gyarapodásom mások vesztesége árán kell, hogy megvalósuljon és azért, hogy én elõbbre jussak, másokon kell keresztültaposnom.  Ez a fajta agresszív, polgári individualizmus a psychológiai és erkölcsi alapja a mai társadalmat negatívan befolyásoló bajok zömének, és ez az ami morális fertõként taszítja le a mai erkölcsöket a primitív barbarizmus szintjére.  Ez a " kutya kutyát eszik" erkölcsi kódja, a "mindenki törõdjön saját magával és az ördög vigye el az utolsót" koncepciója.

A természetes kiválasztásnak ez a szánalmas értelmezése Charles Darwin emlékét becsületében sérti.  Az az igazság, hogy az emberiség fennmaradásában és fejlõdésében a kulcsfontosságú szerepet nem a versenyzés, hanem az együttmüködés játszotta a kezdet kezdetétõl.  Õseink a kelet afrikai szavannán (mert mindannyian afrikai bevándorlóktól származunk) kisnövésü, gyenge teremtmények voltak. Nem voltak se erõs karmaik, se erõs fogaik.  Nem tudtak olyan gyorsan futni, ahogy azok az állatok, amelyeket szerettek volna megfogni, megenni vagy olyan gyorsan, mint azok akik rájuk vadásztak. A  "legalkalmasabb fennmaradása" elmélete szerint homo sapiens kb. három millió évvel ezelõtt ki kellett volna, hogy haljon.  Õseink nagy evolúciós elõnye az volt, hogy életmódjuk az együttmüködésen és a közös termelésen alapult.  Az individualizmus az akkori körülmények között biztos halált jelentett volna.

Változó tudatosság

Szeretném megkérdezni a "legalkalmasabbak fennmaradásá"-ban hívõ rétegeket, hogy ha ez igaz, akkor a bankokat, amelyekrõl kiderült, hogy teljesen alkalmatlanok a fennmaradásra, miért nem hagyjuk elpusztulni, sõt miért annak a társadalomnak a jóindulata és bõkezüsége kell, hogy megmentse õket, amely tulajdonképpen nem is létezik? Azért, hogy a gyenge és fennmaradásra alkalmatlan bankokat, amelyeket buta és tehetségtelen bankárok vezetnek, megmentsünk -  a tehetséges, intelligens és munkás többségnek kell magát boldogan feláldoznia.  De a társadalom, hála az égnek, nem hajlandó feláldozni olyan luxus cikkeket, mint iskolákat és kórházakat, e dicsõ cél oltárán.  És arra sem hajlandó, hogy belátható idõn belül ne kerüljön ki a megszorítások pokoli körébõl.

Azok a gazdasági sokkok, amelyeket minden nap olvashatunk az újságokban, nézhetünk a TV-ben mind egy dologról szólnak: a jelenlegi rendszer nem müködik.  Hogy egy amerikai kifejezéssel éljünk: nem hozza be az árut.  Az egészségügyre, oktatásügyre vagy a nyugdíjakra nincs pénz, de a Wall Street annyi pénzt kap, amennyit akar.  Gore Vidal, Amerika legnagyobb élõ írójának szavaival, ami most itt van az „szocializmus a gazdagoknak és a szabad piacgazdaság a szegényeknek".

Rengetegen levonták a helyes következtetést mindezekbõl.  Sokan megkérdõjelezik a kapitalista rendszert és kezdenek alternatívákat keresni.  Sajnos, nehéz nyilvánvaló alternatívát találni.  Az USA-ban Obama és a Demokraták felé néznek. De a Republikánusok és a Demokraták csak a felsõ üzleti világ jobb és bal bakancsát képviselik.  Ismét, Gore Vidal-t idézzük, "a mi köztársaságunkban egy párt van, a Tulajdon Pártja, két jobbszárnnyal". Obama és McCain mindketten hüen megszavazták a bankok és nagyvállalkozók megmentésére szánt $700 milliárd dollárt.  Mindketten ugyanazt az érdekszférát képviselik, kis nüansznyi taktikai variációkkal.

Ezek a tények hatalmas hatással lesznek az emberek tudatosságára.  A Marxizmus egyik alapvetõ tétele, hogy az emberi tudat mélységesen konzervatív.  Senki nem szereti a változást.  Megszokás, hagyomány és rutin fontos szerepet játszanak a tömegek világnézetének kialakulásában.  A nép rendszerint ellenáll minden nagyobb változásnak ami az életükben és szokásaikban felvetõdik.  De amikor nagy események a társadalmat alapjaiban fordítják fel, a nép kénytelen újraértékelni meglévõ eszméit, hitét és elõítéleteit.

Mi most éppen egy ilyen korszak küszöbén állunk.  A hosszú, majdnem két vagy még több évtizedig tartó jóléti korszak rányomta bélyegét a fejlett kapitalista országokra. Annak ellenére, hogy a kapitalista rendszer nyilvánvalóan igazságtalan, annak ellenére, hogy mindenki hosszú órákat dolgozott és a kizsákmányolás egyre intenzívebb lett, a gazdagok egyre gazdagabbak, a szegények egyre szegényebbek lettek és hogy obszcén jómódban élõk parédéztak az egyre több nyomorgó és kitaszított elõtt - mindennek ellenére az emberek többsége hitt a piacgazdaságban és abban, hogy saját életükben hasznot húzhatnak belõle.  Ez különösen az Egyesült Államokban volt igaz.  De most már egyre több ember számára ez az igazság hamissá fordult.