Az Internacionalista Marxista Irányzat nyári iskolája inspirálja résztvevõit

A tavalyi nagy sikerü Világ Kongresszus után az Internacionalista Marxista Irányzat idén nyári iskolát szervezett a spanyolországi Barcelonában.  Az idei gyülekezet más jellegü volt, nyári iskola lévén a fiatalabb, az irányzathoz az utóbbi idõkben húzódó, újabb rétegek felé irányult.

A mi feladatunk, hogy megnyerjük az ifjúságot, és a marxizmus hagyományait, a marxista módszertant és ideológiát tovább adjuk az új generációnak.  Így a nyári iskola sikere csak jót jelenthet a jövõre nézve.  Annak ellenére amit a burzsoá sajtó – és visszhangja a baloldali pártokban – terjeszt, hogy az ifjuságot nem érdekli a politika, itt sok érdeklõdõ fiatalt láthattunk, akik eszmékre szomjasan próbálták megérteni a világot amiben élünk és ami igazán fontos, azt, hogy hogyan változtathatunk rajta.

Alapvetõen optimista és lelkes volt a hangulat.  Ez azt is jelezte, hogy az objektív politikai helyzet megváltozott tavaly óta.  Elvtársaink mindenütt érzik, hogy úgy a mozgalomban, mint a fiatalság soraiban változások mennek végbe. És persze, ott vannak a Marxista Irányzat sikerei a világ több részén, beleértve a legfontosabbat, Venezuélát.

250 résztvevõ érkezett a világ minden sarkából: Kanada, USA, Mexikó, Venezuéla, Argentína, Brazília, Tunézia, Libya, Izrael, Irán, Pakisztán, Oroszország, Lengyelország, Görögország, Olaszország, Ausztria, Svájc, Németország, Belgium, Dánia, Svédország, Norvégia, Franciaország, Spanyolország, Nagy-Britannia és Írország-ból.

Mind mindig, ezúttal is voltak hiányzók akiket anyagi vagy vízum problémák akadályoztak meg az utazásban.  Ezek közé tartozott¨Peru, Kuba, Nigéria, Marokkó, Sri Lanka, Afganisztán, Törökország, Szerbia, Szlovénia, Macedónia, Cyprus, India és Ausztrália.

Az elkövetkezõ hetekben meg fogjuk próbálni hogy ízelítõt adjunk a lezajlott vitákról és témákról, és megjelentetjük a fõbb beszédeket.  Most csak egy általános beszámolót adunk a fõbb eseményekrõl.  Alan Woods nyitotta az iskolát a jelenlegi nemzetközi politikai és gazdasági helyzetrõl szóló beszámolójával.  A legnagyobb hangsúlyt Latin Amerikára helyezte, a Venezuelában kibontakozó eseményeket kiemelve.  Alan hangsúlyozta, hogy a venezuelai forradalom úgy a latin amerikai, mint a világ forradalom kulcsa.

A következõ nap Phil Mitchinson “Szocializmus és az ír szabadságért folytatott hosszú harc”  címü beszédével nyitotta az Írországról szóló napirendi pontot. Ehhez a vitatémához egy IRSP (Ír Köztársasági Szocialista Párt) elvtárs is hozzászólt.  Az IRSP két képviselõt is küldött, egyet Észak Írországból és egyet délrõl.  Ez jele annak, hogy nemzetközi irányzatunk és az IRSP továbbra is együttmüködik és, hogy elvtársaink sok fontos ponton hasonló következtetéseket vontak le.  Reméljük, hogy ez a ko-operáció továbbra is folytatódik.

Ezt követte egy élénk vita a venezuelai helyzetrõl, melynek keretében Ricardo Galindez és Miguel Campos elvtársak beszámolót tartottak úgy az objektív helyzetrõl, mint a Corriente Marxista Revolucionaria (Topo Obrero) szervezet munkájáról, mely az Internacionalista Marxista Irányzat eszméit védi Venezuélában.  A résztvevõk mind lelkesen fogadták úgy a forradalmi fejlemények, mint a marxista erõk sikereinek híreit.

Victor Rios elvtárs is részt vett ezen a gyülésen.  Õ egyenesen Venezuelából visszatérve a reptérrõl érkezett, hogy részt vegyen és beszédet tartson az nyári iskolán. Victor Rios a katalán és spanyol kommunista mozgalom veteránja és az Izquierda Unida (Egyesült Baloldal) volt vezére.  Rios ismert baloldali értelmiségi, a Barcelonai Egyetemen tanít és pillanatnyilag Chavez elnök tanácsadója Caracas-ban.  Már jó ideje olvassa kiadványainkat, web lapunkat és néhány nagyon érdekes következtetést vont le.  Találkozott Alan Woods-al  Carabobo-ban ahol felfedezték, hogy anélkül, hogy ismerték volna egymást, még Franco diktatúrája alatt ugyanazon a felvonuláson vettek részt Barcelonában 1973-ban. Rios nagyon érdekes beszédében fontos megfigyeléseket tett a Venezuélában pillanatnyilag kibontakozó folyamatokról.  Elõször is õ felismerte, hogy Latin Amerikának ebben a kulcsfontosságú országában forradalom zajlik.  Úgy véljük, hogy Rios elvtárs beszédét érdemes hosszan idézni.

Victor Rios Venezuéláról

“Köszönöm a meghívást és hogy idõt tölthetek közöttetek.  Szeretném külön személyes köszönetemet kifejezni Alan Woods-nak – mi barátok vagyunk.  Nagyon jó volt, hogy egymásra találtunk megint Venezuelában – mindketten ugyanazokat az alapvetõ eszméket és poziciókat védjük, úgy Venezuélában mint általában Latin Amerikában.

“Ez nem véletlen. Azok akik ugyanazt az élõ, kritikus, nyílt, nem dogmatikus, katekizmusok nélküli és elvhü Marxizmust vallják, mint mi, azok könnyen megértik egymást. Én hiszem, hogy az az irányzat amelyet te képviselsz, Alan, az azt a fajta Marxizmust vallja, amire szükségünk van – azt amely iránytüt ad ahhoz, hogy bele tudjunk avatkozni a forradalmi folyamatba.  Venezuélában most forradalmi folyamat zajlik, és szeretném elismerni az elvtársaid munkáját (úgy venezuelaiakét mint nem-venezuelaiakét) mely nagyon fontos munka ebben a bonyolult helyzetben.

“Én teljesen egyetértek mindannyiatokkal, hogy pillanatnyilag egy forradalmi folyamat bontakozik ki Venezuélában.  Ezt azért említem, mert vannak olyanok akik teljesen eltévedtek, mert ami most történik, azt nem tudják beilleszteni abba az elõre kigondolt sémába, amilyennek szerintük egy forradalomnak kinéznie kellene. Tehát mit tudok ajánlani? Nem sokkal többet.  De szeretnék figyelmeztetni Benneteket két ellentmondásról amely most van kialakulóban és jövõ év decemberéig feltétlenül jelen lesz.

A nemzetközi fronton: minél tovább konszolidálódik a Bolvári Forradalom Latin Amerikában és minél kevésbé sikerül az USA-nak Venezuélát izolálni, annál nagyobb a külföldi beavatkozás veszélye.  Ez az ellentmondás – minél sikeresebb, annál nagyobb az intervenció veszélye.

Minél mélyebben kifejlõdik a forradalom és konszolidálódik Venezuélán belül, annál nagyobb lesz a belföldi ellenállás, nemcsak az uralkodó osztály, média és oligarchia felõl, de azoktól is, akik “Chavizmust akarnak Chavez nélkül”.

“Van egy feltevésem errõl: most és 2006 decembere között az amerikai imperializmus mindent el fog követni, hogy elnyomja a forradalmat még mielõtt Chavezt újra megszavazzák a 2006-ban esedékes elnökválasztásokon.  Minden módszert be fognak vetni, de leginkább a belsõ reakció erõit. Miért? Ennek négy fõ oka van. Az világos, hogy ha Chavez él 2006 decemberében akkor fölényesen gyõz a választásokon, még akkor is, ha a 2005 augusztusi régionális/körzeti választásokon és a decemberi kongresszusi választásokon sokan nem vesznek majd részt. (a Chavez párti szervezetek kényelmesen nyernek még így is.)

“Ez a következõket jelenti:

A) Chavez demokratikus hitele újra biztosítva lesz, minden csalás nélkül – könnyen fog nyerni – és ez további hat év uralmát jelenti majd, és így nagyon nehéz lenne õt demokrácia ellenesnek kikiáltani.

B)  A szociális missziók még hat évre való konszolidációját.

C) OPEC megerõsítését és a fair/magas olaj árak további hat évre való létezését.

D) A forradalmi folyamat és tovább terjedésének a veszélyét szocialista eszmékkel.

“Ezért nem engedhetik meg, hogy eljuthasson eddig a pontig. Ezért nagyon fontos, hogy vigyázzunk. Meg kell erõsíteni a forradalmi folyamatot Venezuélán belül és erõs szolidaritási mozgalmakat kell építenünk, mint a ti irányzatotok teszi az “El a Kezekkel Venezuélától” kampánnyal.

“Ez a szolidaritás nem szabad, hogy kritikátlan legyen: internacionalista, forradalmi Marxisták úgy tudják legjobban támogatni ezt a folyamatot, ha beavatkoznak az eszmék vitájába: hozzászólnak ahhoz, hogy milyen szocializmusra, forradalomra vagy Marxizmusra van szükségünk. Ahhoz a vitához, hogy milyen Marxizmusra van szükségünk, hozzátartozik egy praktikus, nemcsak eszmei tárgyalás. Ez az a vita, ami most nyíltan folyik Venezuélában. Ott van a praktikus harc a bürokrácia és korrupció ellen.  Ez a korrupció és bürokratizmus lerombolhatja a forradalom folyamatát.

“ A munkásosztály szerepérõl folyó vita nem abból áll, hogy az osztályharc létezik-e vagy nem, ez egy praktikus kérdés, hogy hogyan szervezzük az munkásosztály harcát – hogy hogyan vezessük be a munkás demokráciát és kontrollt.

“A szakszervezetekrõl folyó vitában – milyen szakszervezeteket akarunk?  Milyen szerepet kapnak majd a szövetkezetek (8,000 van, és nem mindegyik müködik helyesen) és a gazdaság nemhivatalos szektorja (ez a gazdaság 50%-át képezi)? Ebben a helyzetben hogyan kell forradalmi szakszervezeteket építeni? A ti elvtársaitok, mint Luis Primo, jó barátom és egy nagyon fontos szakszervezeti aktivista, részt vesznek ebben a vitában és megbeszélésekben.

“Egy másik vita pillanatnyilag a folyamat politikai vezetésérõl szól. Egyik oldalon ott van Chavez, az õ szerepe hatalmas – errõl nincs vita – de ennek a súlyos szerepnek vannak elõnyei és hátrányai is, mint minden forradalmi Marxista tudja a történelembõl.

“És akkor ott vannak a parlamenti pártok, akik a Chavez kormányt támogatják (a “változásért blokk”) több különféle pártból – az õ támogatásuk fontos, de nem a legfontosabb.  A forradalmi, osztályharcos irányzat a kulcs ahhoz, hogy a folyamat elmélyedjen, a tömegekkel együtt folytatott harc eredményeként.

“A venezuélai tömegek azok akik ezt a folyamatot meghatározzák – ez a folyamat nyílt és a tömegek minden nap egyre világosabban értik, hogy mennyire meghatározó az õ szerepük ebben a folyamatban.  A forradalom jövõje csak akkor biztosított, ha a tömegek aktívan részt vesznek ebben a folyamatban és ezért olyan fontos, hogy olyan irányzatok, mint a tiétek részesei ennek a folyamatnak.

“Itt vannak az én javaslataim. A ti irányzatotok tökéletesen elemezte a jelenlegi venezuélai és latin amerikai helyzetet.  A ti csoportotok fontos szerepet játszik – jó egyensúlyt tartva az ész és a szenvedély között.  De szükségünk van egyéni szereplõkre is – szeretnélek meghívni benneteket, hogy segítsétek a venezuélai forradalmat – küldjétek el az elvtársaitokat, hogy személyesen is vegyenek részt a forradalomban, hogy leheljenek új lélegzetet a folyamatba, tanuljanak és élvezzék a forradalmi tapasztalatokat. A szocializmus lehetséges – mi meg tudjuk változtatni a világot és ezt meg is fogjuk mutatni Venezuélában!”

Rios elvtárs beszéde után Alan Woods a következõket mondta: “ Ez egy figyelemre méltó, jelentõs hozzászólás volt. A forradalmat hevét éreztük míg hallgattuk. Victor odaadó Marxista - Chavez elnök tanácsadója – és nem véletlen, hogy itt van közöttünk ma. Együtt, a közös forradalmi munkán, odaadáson és áldozaton keresztül, mindegyikünk ebben az internacionalista Marxista szervezetben a történelem alakulásába szólhat bele. Történelmet csinálhatunk s változtathatunk együtt.  Ez az igazi jelentése ennek a gyülésnek itt ma.”

Ezek után az iskola több bizottságra oszlott fel, ahol a következõ témák kerültek napirendre:  Peronizmus és az argentinai forradalom, az 1905-ös Orosz Forradalom, a Francia Forradalom, Marxizmus és az Egyesült Államok, Munkás Kontroll és az Államosítás, Az 1926-27-es és 1949-es Kinai Forradalmak, Az “El a Kezekkel Venezuélától” kampány, Pakisztán, Mexikó, Olaszország, a Második Világháború és a Vietnámi Háború.  Ugyanakkor volt egy plenáris ülés a kubai helyzetrõl ahol Jorge Martin tartott elõadást.

Jorge elvtárs kihangsúlyozta, hogy a kubai forradalom veszélyben van, és a világ minden sarkában a marxisták feladata, hogy védjék a kubai forradalmat az imperializmus támadásaitól.  Utalt a Kubán belül zajló vitára és elmagyarázta, hogy a kubai forradalmat csak egy sikeres latin-amerikai szocialista forradalommal lehet igazán megvédeni, kezdve Venezuélával.

Az utolsó napon még egy plenáris ülés volt, ezúttal a mai Kínáról.  Itt egy nagyon érdekes vita zajlott arról, hogy igazán mi is történik ebben a kulcsfontosságú országban.  Ahogy lehetséges fogunk még publikálni Kínáról, de röviden a vita megvizsgálta azt a folyamatot ami a jelenkori Kínában folyik.  Ez a folyamat már évek óta a kapitalizmus restaurációja felé halad  Az elmúlt periódusban nyilvánvalóvá vált, hogy a gazdaság kapitalista szektorja dominánssá vált.  Bár még mindig létezik egy jelentõs állami szektor, ez már nem domináns és a privatizációs folyamat egyre gyorsul. Ez minõségi változást jelent Kína helyzetében, amit a Marxista mozgalom kénytelen lesz figyelembe venni az elkövetkezõ idõszakban.

Az Internacionalista Marxista Irányzat munkája

Az iskola utolsó napján az irányzatunk elvtársai és támogatói által a világ minden részén végzett munkáról is volt beszámoló.  A beszámoló kihangsúlyozta az elmúlt évtizedben elért óriási fejlõdést. Tíz éve adtuk ki Alan Woods és Ted Grant könyvét “Reason in Revolt” címmel. A könyv megjelenése egybeesett a mozgalom egyik mélypontjával.  A legtöbb országban a munkásmozgalom vereségeket szenvedett és a sztrájkmozgalom történelmileg alacsony szintre zuhant.  A munkásmozgalom aktivistáira majdnem, hogy elkeseredés volt a jellemzõ.  Ugyanakkor, a legöntudatosabb és intelligensebb munkások és fiatalok kiutat kezdtek keresni.  Keresték a teoretikai magyarázatot arra a helyzetre amit maguk körül láttak.  Ez volt az oka annak, hogy idõt, energiát és pénzt költöttünk hogy kiadjuk azt a könyvet.  Azóta sok más könyvet is kiadtunk és ezek a kiadványok alapozták meg világszerte hírünket, mint a marxista eszmék megbízható referencia pontját.

Nemzetközi web lapunk, In Defence of Marxism (www.marxist.com) szintén kulcsfontosságú referencia ponttá vált azoknak akik az igazi Marxizmus ideáit keresik.  Itt találhatják cikkek sorozatát a legkülönbözõbb témákról, a nap mint napi harcoktól, melyeket a világ bármelyik sarkában munkások folytatnak, a munkásosztályt érintõ kulcskérdések analízisáig,  a latin-amerikai forradalomtól a világ gazdaságig vagy a nemzeti kérdésig stb., stb.

Ugyanakkor, a mi munkánk nemcsak a Marxizmus alapvetõ eszméinek a védelmébõl és elmélyítésébõl áll. Mi aktívan dolgozunk azon, hogy a Marxizmus erõit erõsítsük a világon mindenütt.  Büszkék lehetünk a sikereinkre. Sok országban, sokszor minimális erõkkel indulva kiszélesítettük hatókörünket és egyre újabb rétegeket nyertünk a forradalmi Marxizmus zászlaja alá.

Ennek egyik legjobb példája a pakisztáni The Struggle újság köré tömörült elvtársaink eredményei. Az 1980-as években egy apró emigráns csoportként indult szervezet ma már odáig nõtt, hogy tagjaik Pakisztán minden régiójában szervezkednek, minden nemzeti és etnikai csoportból vannak elvtársaik, a fontosabb szakszervezetekben és a fiatalság között is ismertek és támogatást élveznek.

Kasmír-ban, amelyet részben Pakisztán, részben India tart megszállás alatt különösen nagy sikereket értek el, ami azt bizonyítja, hogy a nemzeti kérdéshez való helyes hozzáállás mindig eredményesnek bizonyul.  És mindezt nagyon nehéz körülmények között érték el, ami azt bizonyítja, hogy a Marxizmus erõinek építése nem mindig és nem teljesen az objektív körülmények függvénye. Inkább ez azon alapul, hogy ha határozottan, lelkesedéssel és dinamikusan keressük, hogy hová összpontosítsuk az erõinket, az hozza az eredményeket. Ezzel a módszerrel pakisztáni elvtársaink Pakisztán történetében a legerõsebb és legkomolyabb Marxista csoportot építették fel.

Sikereiknek az egész indiai szubkontinensen van visszhangja, így a munkásmozgalom legjobb aktivistái néznek fel rájuk, hogy példájukat kövessék Indiában, Sri Lankán és Bangladesh-ben.

Egy másik siker történet az olasz Falce Martello köré tömörült Marxistákhoz füzõdik. Ez évben a Rifondazione Comunista kongresszusán, ahol a vezetõség élesen jobbra tolódott, Prodi-t és a Közép-Bal-t támogatva, elvtársaink nagy sikerrel vettek részt.  Öt dokumentum lett tárgyalva, és ahhoz, hogy elfogadják a mi elvtársaink dokumentumát 500 párt tag aláírására volt szükség. Õk majdnem 800 aláirást gyüjtöttek ösze. Majdnem minden alapszervezetben sikerült hozzászólniuk. Ennek eredményeként, sok olyan területen is megismerték õket ahol eddig még nem sikerült bejutniuk és ahol eddig még nem voltak támogatóik. És bár még mindig kevés szavazatot kaptak a kongresszuson, sokan nagy figyelemmel hallgatták õket, a vita egyik legfontosabb résztvevõi voltak s így a párt tagjaira gyakorolt hatásuk is nõtt.  A következõ idõszakban, amikor a vezetõség még jobban jobbra fog húzni, elvtársaink nagy sikerekre várnak s elõbb utóbb õk lesznek az igazi Marxista ellenzék a párton belül.

Latin Amerikában a CMR (Forradalmi Marxista Áramlat) munkája különösen fontossá vált.  A 2002-ben történt puccs idején írt egy-két cikktõl kezdve, a mi befolyásunk hihetetlen mértékben nõtt. CMR Venezuéla legfontosabb forradalmi Marxista erõjévé vált.  Kulcsfontosságú szerepet játszott a Venepal és a CNV harcaiban.  CMR volt az egyetlen irányzat amely követelte, hogy államosítsák ezeket a cégeket munkásdemokrácia bevezetésével.  Akkor legtöbben még nevettek rajtunk, mivel azt hitték, hogy Chavez soha nem támogatna egy ilyen követelést. Ez csak azt mutatta, hogy ezek a rétegek mennyire nem értették meg a Venezuélában akkor kibontakozó folyamat lényegét.

Persze Latin Amerikában ott van még a mexikói szervezetünk is, akik több mint 15 éve építik szervezetüket.  Nagy szerepet játszottak többször a diák mozgalomban és elkezdték több fontos ipari bázisban erõik épitését. Egy Venezuélai forgatókönyv Mexikóban sincs nagyon messze, és elvtársaink jó helyzetben vannak, hogy amikor a helyzet engedi fontos erõvé váljanak.

Egy másik fontos fejlõdés az elmúlt idõszakban az arab nyelvü web lap indtása volt. www.marxy.com.  Egyre nagyobb jelentõséggel bír és az ott megjelent cikkeket egyre több arab nyelvü web oldal publikálja, így rövid idõn belül sok ezer olvasóra tett szert.

Európában meg kell említenünk az El Militante körül tömörülõ spanyol Marxisták munkáját. El Militante mára az egyetlen Marxista szervezet, mely Marxista irodalmat publikál Spanyolországban az Engels Frigyes Alapítványon keresztül. Õk a Sindicato Estudiantes (Iskolai Tanulók Szakszervezete) legfõbb támogatói.  Minden harcra készülõ spanyol diák ehhez a szervezethez fordul ha segítségre van szüksége.  Sindicato Estudiantes vezér alakja volt 200,000-eket tömörítõ tüntetéseknek Madridban, az iraki háborúval és más ügyekkel kapcsolatban.  Komoly ellenzéki erõik vannak Izquierda Unidán belül és jelen vannak komoly erõkkel több szakszervezetben kikötõkben, a fémiparban, az egészségügyben, építõiparban és máshol is. Spanyol elvtársaink fontos szerepet játszottak a spanyol nyelvterületen, egész Latin Amerikában folytatott munkánkban, eszméink terjesztésében, Mexikótól, Kubán, Venezuélán és Brazílián kerresztül Argentínáig.

Az Egyesült Államokban nagyon fontos munkát végeznek elvtársaink.  És bár még szervezetük fejlõdésének korai fázisában vannak, egyre több területen jelen vannak és alapszervezeteik a helyi mozgalom részesei.  Nemrégen kiadták Alan Woods “A Marxizmus és az USA” cím könyvét, mely fontos szerepet fog játszani az amerikai Marxisták következõ generációjának toborzásában.  A határon túl a kanadai Marxisták is nagyokat léptek elõre az elmúlt idõszakban, mint azt az ezen a web lapon megjelenõ több cikk is bizonyítja.

Nagy Britanniában a Socialist Appeal hívei fontos szerepet játszanak több szakszervezetben, például Amicus-ban, ahol szerepük volt a jobboldali fõtitkár, Jackson, leváltásában. Az utóbbi idõben sikerült az “El a Kezekkel Venezuélától” kampányt népszerüsíteniük a brit munkás és szakszervezeti mozgalomban, amely azt eredményezte, hogy John McDonnell, munkáspárti képviselõ, aki a munkáspárti baloldal aktivistája és több szakszervezeti vezetõ, mint Jeremy Dear az Ujságiró Szakszervezet fõtitkára a kampány támogatóivá lettek.

Sajnos túl hosszú lenne minden szekció munkájáról részletes jelentést közölni, csak röviden meg kell említenünk francia elvtársainkat akik a Kommunista Pártban végeznek sikeres munkát, az osztrák Marxistákat, akik befolyása egyre nõl az osztrák ifjúság köreiben és az Osztrák Ifjú Szocialisták között kifejezetten sikeresek.  Orosz elvtársaink nagyon nehéz körülmények között dolgoznak, de web lapjuk a Kommunista Párt web lapja után a legolvasottabb.

Ha minden országról jelentést adnánk, egy könyvet kellen kiadni. Irányzatunk munkájáról az általános kép azt mutatja, hogy befolyásunk egyre nõ a világ minden sarkában.  Ott ahol jól ismert, régen mködõ szerveztünk van, a fejlõdés markánsabb és egyre szélesebb rétegek fordulnak felénk.  Ugyanakkor, más, új országokban is vannak kapcsolataink, leginkább az aktivisták között, annak ellenére, hogy eddig semmi kapcsolatunk ott nem volt.

Ezek a fejlemények két okra vezethetõek vissza.  Egyrészt az objektiv politikai helyzet úgy változik ezekben az országokban, hogy az aktivisták egy rétege komoly, forradalmi alternatívát keres.  Másrészt azoknak a szekcióknak a sikerei vonzzák õket, ahol már régen vannak elvtársaink, mint Pakisztánban, Olaszországban, Spanyolországban, Venezuélában, Mexikóban és még sorolhatnánk.

A nyári iskola általános hangulata arra mutatott, hogy az elkövetkezendõ idõszakban komoly elõrelépések várhatók, hogy hosszú évtizedek türelmes munkája most hamarosan gyümölcsözni fog és ez az a folyamat amellyel le fogjuk rakni az alapjait annak a valódi, internacionalista tömegmozgalomnak, amely Marx, Engels, Lenin és Trockij eszméin alapul majd.