Az indiai baloldal választási katasztrófája; mit lehetne tenni?

A Kongresszus Párt hiteltelenné válása, a tömeges elégedetlenség, egy kialakuló gazdasági válság és a korrupció-ellenes hangulat oda vezetett, hogy a vezető osztály többé már nem támaszkodhat a Kongresszus-pártra. Az utóbbi időszakban, amikor hatalmon volt, a Kongresszus-párt széles körű liberalizációt hajtott végre a gazdaságban. Ez mégsem felelt meg annak, amire az indiai kapitalizmusnak ma szüksége van.

Modi

A gazdasági válság kiélezte az ellentmondásokat és a nemzetek közötti versengést. Ebben India lemaradt Kína és a térség más versengő országai mögött. Versenyképességének növelése érdekében a indiai burzsoáziának növelnie kell a termelékenységet, aminek eléréséhez szükséges tovább fokoznia a munkásosztály kizsákmányolását. Ezzel kell magyarázni a BJP hatalomra jutását, nem pedig Narendra Modi akármilyen személyes adottságával.

A rendszernek ez alapvető szükséglete ad magyarázatot arra, hogy a Big Business miért tartotta fontosnak Modi és kampányának támogatását, aminek költségét 1 milliárd $-ra becsülik, bár ebbe az összegbe nem számítják be a nagy cégek által Modi kampányának támogatására közvetve nyújtott milliókat vagy milliárdokat. Például Modi közeli barátja, Gautan Adani Modi rendelkezésére bocsátotta magánrepülőgépét a kampány egész időtartamára.

A fő közszolgálati televíziós csatornákon Modi csúcsidőben 7,5-szer annyit időt kapott, mint Rahul Gandhi kongresszus-párti jelölt. Ez a média ugyanakkor nem tett fel neki kellemetlen kérdéseket, nem érintette Modinak gujarati „sikereivel” kapcsolatos, nyilvánvalóan valótlanságokat tartalmazó kijelentéseit.

Ehelyett az egész kampány alatt a Gujarat állambeli BJP-vezetést emlegették, mint az ország számára mintául szolgáló vezetést. Amiről viszont a plakátokon és a hirdetésekben nem beszéltek, az a munkásság erőteljes kizsákmányolása, a földek nagymértékű eltulajdonítása és parasztok ezreinek a tönkremenetele volt, ami ebből következett, az infrastruktúra és más közszolgáltatások teljes privatizálása, az állam által alapított és támogatott infrastrukturális projektek és elterjedt korrupció, amelyek a növekedés mögött bújnak meg.

Forbes.com egy nemrég megjelent újságcikke megvilágítja a Modi és Gautam Adani között fennálló kapcsolatot. Adani, mintegy 2,8 milliárd $-ral a birtokában, India egyik leggazdagabb lakosa, India legnagyobb kikötőjének, egy villamos erőmű-társaság birtokosa és árukereskedő is. A cikk a továbbiakban kifejti:

„Adani éveken át összesen 7.350 hektárnyi földet vett bérbe, melynek nagy részét 2005 után kapta a kormánytól Gujarat állam Mundrának nevezett, Kutch-öböl környéki részén. Forbes Asia-nak a birtokában vannak azok az okmányok, amelyekből kitudódik, hogy a bérleményeket 30 évre szóló, megújítható szerződés alapján, nem több, mint m²-enként 1 US-centes áron vette igénybe (a maximális ár m²-enként 45 cent volt). Ő viszont bérleményét kiadta bérbe más társaságoknak, köztük az állami Indian Oil Co.-nak, nem kevesebb, mint 11$-os m²-enkénti áron. 2005 és 2007 között legalább 1.200 ha-nyi legelőt vettek el falusiaktól.

„Az indiai törvények szerint marha-legeltetésre szánt földek csak abban esetben használhatók más célokra, ha belőlük fölösleg adódik. A számításhoz képletet is mellékeltek. A föld használatba vételéhez a falu vezetőjének a hozzájárulása is szükséges. Adani SEZ-jéhez tartozó falusiak azt mondják, hogy legelőjüket korábbi faluvezetők adták ki, mégpedig az ő tudtuk nélkül. Több alkalommal is adtak be Gujarat állam Legfelsőbb Bíróságához olyan írásos panaszokat, amelyek a kormány 2005-ös és még korábbi eljárásainak is a jogosságát vonta kétségbe. Közülük több ügy ma sincs lezárva.

„Adani „kincsesbányája” erre az olcsó földbérleményre épül – az ország, kapacitását tekintve legnagyobb kikötője,, valamint egy 4.620 MW-os teljesítményű, széntüzelésű erőmű (...).

„Egy, a távoli Lucknow-ban kora márciusban tartott nagygyűlésen Modi azt mondta, hogy a farmerek barátai és hogy ő kiáll ügyeik mellett. Azt is mondta, hogy nem hagyná, hogy bárki is meglopja az állami kincstárat.

„De egészen más kép alakulna ki azokban, akik időt szentelnének arra, hogy körülnézzenek Kutch falvainak környékén. Ez a térség egykor szapotil-terméséről (ez egy barna, húsos, a teniszlabdánál valamivel kisebb gyümölcs), valamint datolyájáról, kókuszdiójáról stb. volt híres. A környék farmerei szerint ma már más a helyzet. (Hivatalos statisztika 2006 óta, úgy tűnik, nincsen.) Azt mondják, Adani erőművének és a Tata Power Co. közeli gyárának a kéményeiből származó pernye és a sós víz tönkreteszi termésüket és csökkenti földjük termékenységét. Gyárkéményeik sok mérföldnyi távolságra láthatóak. Gajendra Sinh Jadeja, Navinal község 28 éves vezetője elmondja, hogy Gujarat kormánya mintegy 930.770 m²-nyi területet vett el falujának legelőjéből Adani SEZ-e számára. Adani a területet 19 centes m²-énkénti áron kapta meg.

„Miközben áthaladunk néhány közeli parlagföldön, Jadeja elmeséli, hogy ő azokon felváltva gyapotot, kölest stb. termesztett. A sótartalmú föld fehér foltjai messzire nyúlnak a távolabbi földeken is. ’A sós víz tönkretette a talajt, amiért a szegényes termés nem jelent kárpótlást.’ mondja.

„Zaraparát egykor a szapotilla tette híressé. ’Szezonidőben naponként öt, szapotillával teli teherautó szállította a faluból a piacra.’ mondja az ott lakó Naran Ghaday, akinek a farmja 3 mérföldnyire van Adani erőművétől. ’Most épp csak annyi terem, hogy egy kisebb teherautót megrakjunk vele.’”

Modi ugyanakkor a szektarianizmusra és a vallásra támaszkodva igyekezett megosztani és lecsendesíteni a tömegeket. Őt és pártját, a BJP-t, szoros szálak fűzik a Hindu nacionalista Rashtriya Swayamsevak Sangh (RSS) nevű szervezethez. Ők thugistáik és milíciájuk segítségével és az államapparátus teljes támogatásával alkották éveken át a gerincét a legbrutálisabb szektariánus erőszakosságoknak.

Ez a csoport 2002-ben, a Modi-kormánnyal nyílt együttműködésben szervezte meg az ezrek, főleg muszlinok ezreinek halálába torkolló szektariánus zavargást. Az állam muszlin népessége igazában kevés joggal rendelkező másodrangú állampolgárokból áll. Ugyanez vonatkozik az Érinthetetlenekre (a páriákra), akiket egyre nagyobb mértékben támadnak és aláznak meg.

2010 és 2012 között a páriák ellen elkövetett erőszakosságok számában 18 %-os emelkedés következett be. 2013-ban ez a szám még magasabb volt. A következmények Gujaratban nyilvánvalóak voltak. A városi körzetekben dolgozó állandó munkások átlagos béréhez képest az indiai államok között Gujarat a bértábla alján helyezkedik el. 2011-12-ben a rendszeres bérezésben részesülő gujarati férfi munkások napi átlagbére 326 rúpia volt, ami jóval alatta van a hasonló kategóriába tartozó más munkások 470 rúpiás napi munkabére alatt.

Ez képezi a „Gurajat-modell” lényegét. Túlzási hajlamai ellenére nyilvánvaló, hogy Modi egy évtizeden át képes volt beruházásokat eszközölni, mert az életszínvonal ellen végrehajtott szektariánus erőszakoskodásokkal alacsonyan tudta tartani a béreket és „stabilitást” tudott biztosítani a burzsoázia számára. Így a Suzuki-sztrájk idején bosszantó módon tudta felajánlani segítségét a gyár Gujaratba való áttelepítését. Ez az, amit az uralkodó osztály Moditól kér. A Kínával, Sri Lankával és Bangladesh-sel való versengés miatt a munkásosztályt és a parasztságot pacifikálni kell és a béreket a minimumra kell leszállítani.

A vezető osztály elvárja Moditól, hogy programját erőltesse rá a munkásosztályra. Pedig ez nehezen teljesíthető feladat lesz Modi számára. Miközben ugyanis Modinak sikerült féken tartani a munkásokat és megvalósítani beruházások egész sorát a technológiailag fejlett iparágakban Gujaratba, kiépült és megerősödött egy fejlett munkásosztály, amely már kezd megmozdulni. A The Financial Times szerint a munkás megmozdulások számának tekintetében Gujarat országos szinten az élen jár. Az elmúlt évek során a kormánynak több nagy sztrájkról is kellett értesülnie, olyanokról, mint amilyenek GM-nál, a Bombardier-nél és a Hitachi-nál zajlottak le.

Miért győzött Modi?

A fentiek felületes vizsgálata után megkérdezhetné az ember, hogyan vált lehetségessé, hogy Modi ilyen helyzetben ilyen nagy erővel tudott előrenyomulni. Az az igazság, hogy a burzsoá média nagyon eltúlozta Modi diadalát, minthogy nem világított rá a BJP által képviselt erőkre. Mégis sikerült elnyernie azt a 170 millió szavazatot, ami bár kisebbség, de mégis jelentős eredmény. Ezt nem lehet egyszerűen arra leredukálni, amire a burzsoáziának van szüksége ahhoz, hogy erős legyen a kormány. Nem mindig lehetséges az, amit a burzsoázia igényel vagy kíván. Bár az RSS és a BJP az egész országban szította a kisebbség elleni gyűlölet lángját, a lakosság nagy tömegei, köztük a munkásosztály néhány rétege Modira szavazott. Meg kell érteni, hogy a BJP-re szavazók nagy része nem ennek reakciós Hindu-ideológiájára szavazott, hanem a Kongresszus-vezetés utolsó éveinek korrupciója és költekezése ellen, amely nem tudta megoldani a tömegek alapvető problémáit.

A baloldalon többen oly messzire mentek becsléseikben, hogy Modi hatalomra jutása fasiszta vezetést jelent Indiában. Pedig ez az állítás figyelmen kívül hagy egy fontos tényezőt: az indiai munkásosztály forradalmi hagyományokkal rendelkező hatalmas erő és azt még nem verték le. Lehetséges, hogy egy ideig a már ismertetett okok miatt bénultság vesz rajta erőt, de munkás-szervezetei érintetlenek és százmilliónyi munkásból álló tartalékai vannak, akik éppen most lépnek a harc mezejére. A munkásosztály soraiban észlelhető harag és csalódottság destabilizálással való állandó fenyegetést jelenti a Modi-kormány számára.

A munkásság soraiban jelenleg uralkodhat egy „várjunk-majd-meglátjuk”-hangulat, de az osztály-ellentmondások előbb vagy utóbb felszínre törnek és a BJP-t a bosszú kísértete fogja fenyegetni. A BJP programja nem más, mint a tömegek elleni totális harc programja. Az indiai tömegek pedig nem nézik ezt ölbe tett kézzel és harc nélkül nem fogadják el ezt a helyzetet.

Az indiai kommunista mozgalomra váró kihívás

A választások nagy vereséget hoztak a kommunista mozgalom számára. Történelmi csapást jelent az, hogy az indiai parlamentben, a Lok Sabh-ban megszerzett képviselői helyek száma a 2009-es 24-ről mostanra 10-re apadt le. Ez magyarázatot ad arra is, hogy miért élte át a csapást megrázkódtatásként sok baloldali aktivista.

A munkásmozgalom reformista vezetőségének soraiban létezik a hajlam arra, hogy mindezt a tömegek, úgymond, „elmaradottságával” vagy „öntudatosságbeli hiányával” magyarázzák. De az igazság mindig konkrét. A kapitalizmus válsága erős visszhangra talált Indiában, ahol a tömegek helyzete éles ellentétben áll a korrupt és rothadt burzsoáziáéval. Ennek alapján az osztályharc az utóbbi időben emelkedőben volt.

Pedig a kommunista vezetők nem világították meg marxista távlatokból a válságot. Az elmúlt 20 év alatt a sztálinista Népfront-politika alapján (amelynek értelmében a szocialista forradalom egy távoli jövőre halasztódik el, és így ma a tennivalók az ún. „haladó” burzsoáziával való szövetségre van szükség), ezért támogatták a Kongresszus-párt minden reakciós politikai lépését, mint a BJP hatalomra jutásával szembeni „kisebb rosszat”.

Így aztán a Kongresszus-párt jobboldali politikájának baloldali támogatóivá váltak. Miután kirúgták őket a Kongresszus-párti szövetségből, a kommunista vezetők visszatértek a látszólag „BJP-ellenes”, „Kongresszus-ellenes” Harmadik Front-ba, amely különböző jobboldali térségi és kaszt-alapú, korábban a Kongresszus-párttal vagy BJP-vel, esetleg mindkettővel szövetségben álló pártból állt. Ez a különböző jobboldali pártokkal kialakult szövetségi kapcsolat csak tovább diszkreditálta őket a tömegek számára.

A kommunista párti vezetők életstílusa, amelyet magánsofőr és cselédek alkalmazása, légkondicionált házak jellemeznek, igen távol állt India munkásainak és szegényeinek életstílusától. A „beruházás”, „növekedés” és hasonló szavakkal tarkított nyelvezetük mérföldnyi távolságra volt a dolgozó emberek világától. A valóság az, hogy utóbbi évtizedekben, persze, számottevő beruházásokra került sor és viszonylag jelentős növekedés következett be Indiában. Ez a növekedés azonban nem a tömegek számára volt növekedés. De ez már a kapitalista rendszer természetéből következik.

Ahelyett, hogy harcoltak volna a kapitalista rendszer ellen, a kommunista vezetők szépen beépültek a rendszerbe. Ez világosan kiolvasható a nyugat-bengáli utolsó kommunista miniszter, Buddhadeb Bhattacharjee nyilatkozataiból, aki egy beruházókkal történt találkozó során kijelentette: „Én a sztrájkok ellenzője vagyok. Sajnos, olyan párthoz tartozom, amely sztrájkokra szokott felszólítani. Sokáig csendben hallgattam, de többé már nem hallgatok”. És aztán az akkori nyugat-bengáli választások során tovább lazította legbiztonságosabb CPI-M-es ülésének biztonsági övét.

2006-ban, a Kolkata légi kikötő privatizációja elleni 4-napos sztrájk során bocsánatért esedezett az indiai ipari főnökök előtt azért, mert párttársai leállították a légi kikötőt. Bhattacharjee kijelentései nyilvánvalóan azt a célt szolgálták, hogy távol tartsák a pártot a sztrájkoktól, világosan utalva a párt által egy ideig követett útirányra. Az állami kormányban töltött viszonylag hosszú idő jelentősen meggyorsította ezt a folyamatot, az ún. „modernizálók” táborát pedig megerősítette.

Ez magyarázatot ad arra, hogy Nyugat-Bengálban a CPI-M által vezetett Baloldali Front-kormány miért követte ugyanazt az irányvonalat, amit burzsoá kormányok követtek India más részein, amikor Különleges Gazdasági Zónákat állítottak fel a nagy társaságok megbékéltetésére, földeket tulajdonítottak el, támadást intéztek a szakszervezetek ellen sőt, mint fentebb láttuk, erőszakosan elnyomták a tiltakozásokat. Ezek voltak a Baloldali Front „vívmányai”.

Amint arra már rámutattunk, az ilyen alapokon politizáló Baloldali Front súlyos vereséget szenvedett a 2011-es állami választásokon. Ennek figyelmeztetésként kellett volna szolgálnia a kommunista pártok számára, de azok tudomást sem véve róla, inkább tovább védték népszerűtlen irányvonalukat.

Az idei választásokon, miként korábban is, a baloldal fő lökését a „szekularizáció” és a „demokrácia” jelentette. Ily alapokon a kapitalizmus-ellen és az életszínvonal emeléséért folytatott harc retorikáját lehalkították vagy félretolták azért, hogy teret engedjenek a hazai burzsoázia követeléseinek.

Ugyanakkor Modi és a BJP ügyesen aknázta ki a gazdasági kérdéseket és a tisztviselők korrupcióját, demagóg módon munkát, infrastruktúrát és a szegénység mérséklését ígérve, mint fő választási attrakciókat. Modi megpróbált tőkét kovácsolni szerény indulásából, alacsony kasztból származásából egyik képmutató kampánya során, amellyel a szegényekhez való odatartozását próbálta elhitetni. Nyilvánvaló, hogy Modinak nem a munkahely-teremtés, a szegénység mérséklése a fő célja. Ő csak azért van ott, ahol van, hogy segítse a tőkét annak profit-vadászatában, mégis az a tény, hogy szavai visszhangra találtak bizonyos rétegekben, világosan mutatja a párt vezetői taktikájának korlátoltságát.

Az igazi kommunista kampány leleplezte volna a burzsoáziát és rendszerét, amely kikövezi az utat a korrupció és India minden szögletében érzékelhető hanyatlás számára. Ugyanakkor támadást indított volna Modi ellen annak leleplezésével, kimutatva nemcsak Hindu fundamentalista, hanem könyörtelen burzsoá voltát is, akinek érdekei szöges ellentétben állnak a dolgozó tömegek érdekeivel. Ezt egy világos forradalmi szocialista programmal kombinálta volna, amely célul tűzte volna ki a vezető ipari létesítmények államosítását, a munkaidő csökkentését, a bérek felemelését stb.

A mai India minden betegsége elválaszthatatlanul kötődik a kapitalizmushoz, az abból kivezető út egyedül a szocialista forradalmon keresztül vezet. A baloldali vezetők viszont nem mutatnak rá erre a távlatra. A kommunista pártok egyik választási nyilatkozata sem lépte át a kapitalizmus szűk korlátait. Azokban a „kapitalizmus” és a „szocializmus” szavakkal még csak nem is lehet találkozni.

Ugyanakkor mennél hangosabban kritizálják a kommunista vezetők az UPA-t (a United Progressive Allience – Egyesült Haladó Szövetséget), annál inkább láthatóvá lesz, hogy a kommunisták által irányított Baloldali Front 2008-ig tagja volt a UPA-nak és azóta kívülről támogatta a kongresszus-párti kormányt.

Ezért a kommunisták választási veresége egyáltalán nem a tömegek jobbra fordulásának, hanem sokkal inkább a baloldali vezetőség osztály-kollaboráns politikája miatti kiábrándultságnak és e politika elutasításának volt a jele. A meredeken fokozódó osztály-ellentmondások idején az osztályharc nem váltott ki visszhangot éppen azoknak a szervezeteknek a vezetőségében, amelyektől pedig a tömegek irányítását várták volna el. Miközben a tömegek a privatizációk és a szociális költségek csökkentése elleni radikális ellenállásra vágytak, a kommunista vezetők jobbra fordultak el.

A választási eredmények elemzéséből a CPI-M azt a következtetést vonta le, hogy „A hiteles Kongresszus-ellenes világi alternatíva országos szintű hiánya a BJP-nak kedvezett. Az tüntethette volna fel magát a hiteltelenné vált Kongresszus egyetlen alternatívájaként.”

A Kongresszus-párt hiteltelenné válása jó alkalmat kínált egy új alternatíva kialakításához. A kommunistáknak is voltak hagyományai és támogatói tábora is ennek a szerepnek a felvállalásához. Miért nem lett a Kommunista Pártokból mégsem „hiteles alternatíva”? Azért, mert hiteltelenné váltak vezetőiknek a korábbi időszakban tapasztalt tevékenysége miatt és mert programjuk nem a dolgozó tömegek érdekeit tükrözték.

Minthogy nem volt olyan csatorna, amin keresztül kifejezhették volna törekvéseiket, sokan máshol keresték a válaszokat. Ez a fő oka a szavazatok országos atomizálódásának, végül pedig annak is, hogy a BJP hatalomra került.

A válság elméleti gyökerei

Ez a logikus következménye a Sztálin által a ’20-as években kifejlesztett téves, a „szocializmus egy országban” névvel jelölt elméletnek, az eredeti marxizmus és bolsevizmus hagyományai felrúgásának. Ez a forradalom bürokratikus elfajulásának a tükröződése, ami viszont Szovjetuniónak a többi ország, főleg Németország forradalmainak leverése után bekövetkezett elszigetelődésének a következménye volt.

Sztálin idején nemcsak a „szocializmus egy országban” reakciós és utópikus elméletet lopták be a Kommnuista Internacionálé egészébe, így országos szekcióiba is, de magának a szocialista forradalomnak a távlatait is a távoli jövőbe utalták, amint a „haladó burzsoáziával” kötendő szövetség gondolata vált a világ kommunista pártjainak a vezéreszméjévé. Trockij küzdött e nézet ellen és megjósolta, hogy annak következtében a Kommunista Internacionálé össze fog omlani, országos szekciói pedig elfajulnak.

Amikor Trockij felvetette ezt a gondolatot, akkor a sztálinisták megrágalmazták és hevesen támadni kezdték őt. De amit Trockij megjósolt, azt a történelem igazolta. Ha körülnézünk a világban, azt látjuk, hogy a volt kommunista pártok valamennyien szociáldemokrata irányba mozdultak el, Olaszország esetében a régi kommunista vezetők, fuzionálva nyilvánvalóan burzsoá elemekkel, megalakították a Demokratikus Pártot.

Indiában ma tanúi vagyunk annak, hogy hová vezette a Kommunista Pártokat Sztálin téves elméleti következtetése. Évtizedeken át igyekeztek szövetségre lépni a burzsoá elemekkel és oda jutottak, hogy részt vettek állami kormányok munkájában, ahol tevékenységüket nehezen lehetne megkülönböztetni a burzsoá pártokétól. Az az igazság, hogy néhány esetben még a burzsoá pártokon is igyekeztek túltenni az indiai főnökök iránti hűség dolgában.

S.S.Bhusarinak, a CPI titkárának május 17-i sajtókonferenciáján elhangzott: „... az eredmények a CPI és a Baloldal számára komoly csapást jelentenek. Meg kell vizsgálnunk a dolgot. Megújulásra van szükség és arra, hogy átdolgozzuk a párt és a Baloldal funkcióit és stratégiáját a kialakuló helyzetben.”

Ez választások után egy fesztelen kijelentés volt. Igazából ez volt az, amiért becsületes forradalmi kommunisták küzdöttek az elmúlt években, amikor a vezetőség iránt érzett elégedetlenség fokozódott.

A mostani válság még mélyebb válságba taszítja a pártot, amint a széthúzás hangjait bátorítják. Nandigramban a választásokat a párt szákháza elé rendezett tüntetés követte, ahol a CPI(M) vezetőségének alkalmatlansága miatt tüntettek. Ez a nyomás az utóbbi napokban a vezetők egész rétegének lemondásához vezetett, azokéhoz, akik a 2007-es mészárlás idején a párt élén álltak.

Az az igazság, hogy Bhusari és más kommunista vezetők kemény harcot vívtak a párt soraiból őket ért támadások ellen. Egy ilyen kijelentés ma csupán azt jelenti, hogy a pártot oly mértékben tették tönkre, hogy az irányváltásra abszolút szükség van.

Oly mértékű a CPI(M) vezetőinek a gátlástalansága, hogy Prakash Karal főtitkár nem akart lemondani ez után a történelmi vereség után, noha a nagyobb pártok – beleértve a Kongresszus-pártot is – összes vezetője benyújtotta lemondását vereségük nyomán. Igaz, a CPI(M) esélyei a vezetők lecserélése esetén sem javulnak meg, hacsak a párt nem dönt határozottan a forradalom útja mellett.

A mozgalom megmentésének egyetlen módja az lenne, hogy visszatérnek az alapokhoz, hogy az eredeti marxizmus elvei alapján, igazi szocialista és forradalmi programmal építenék fel újra a pártot.

A kommunista mozgalom a jelen időszakban komoly vereséget szenvedett el, sok munkás és fiatal szemében vált nagy mértékben hiteltelenné. Így aztán, mivel a politikai út járhatatlanná vált, a munkásosztály harcai az elkövetkező időszakban valószínűleg szakszervezeti alapon, gazdasági kérdések körül fognak folyni.

Persze, a vezetők iránt érzett kiábrándultság és a kommunista mozgalom hanyatlása nem azt jelenti, hogy a következő időszak békés lesz. Az indiai kapitalizmus egy nagyon labilis időszak felé halad, amit az osztályellentmondások éleződése és a főnökök támadásba lendülése fog jellemezni.

Válság a gazdaságban

A kapitalista rendszer határai között szűkül a koncessziók mozgástere. Amikor a világgazdaság fellendülésben volt, India „ragyogó fényben” tündökölt. Kína, Brazília, Oroszország és mások növekedése mellett India 2010-ig rekord mértékű, 10 %-ot meghaladó növekedést tudott produkálni. Annak az évnek az első negyedében India a legnagyobb, 13 %-os növekedést mutatta fel.

Amikor 2008-ban viszont megkezdődött a világgazdasági válság, a válság jelei Indiában is mutatkozni kezdtek. 2013-ban a növekedés 4-5 % körüli volt, a jövő semmi jelét sem mutatja annak, hogy ez a fejlődés változni fog.

A köztartozások a GDP kb. 69 %-ára rúgnak és gyorsan növekszenek. Minden 100 rúpia (adókból és állami cégek profitjából származó) állami bevételre 156,6 rúpiás kiadás esik. A hivatalosan 10 %-os inflációt is felfelé tolják.

Tavaly, az után a bejelentés után, hogy az US Federal Reserve elkezdi szűkíteni kötvény-vásárlási programját – azaz kevesebb termelési fedezet nélküli pénzt fog nyomatni – az indiai rúpia meredeken esni kezdett. Ez rávilágított az előző gazdasági fellendülés természetére, amely spekulációs, rövid lejáratú külföldi direkt beruházásokra, nem pedig a termelésbe való beruházásokra épült.

Ez látható India magas folyószámla-deficitjéből is, amely 2012-13-ban a GDP 4,7 %-át tette ki. Ez a szám a múlt évben 2 % alá esett, de az esés inkább a – főleg arany és ezüst – import csökkenésének, mint az export növelésének volt köszönhető.

25 évvel ezelőtt Indiát, Kínával együtt, mint a két nagy növekvő gazdaság egyikét emlegették. Mára viszont az erőviszonyok drasztikusan megváltoztak. Ahogyan a Financial Times írta:

„Mégis, nagy belső piaca ellenére India ipari gyengesége azt jelenti, hogy ipari berendezésektől kezdve a mobiltelefonokon át az olyan fontosabb termékekig, mint fényforrások és játékok tekintetében India Kínától és más exportálóktól függ. Az ország igen távol van a tömegtermelési cikkek globális ellátó láncolatától. Bharat Forge elnöke és ügyvezető igazgatója, Baba Kalyani szerint India az elmúlt 7 év alatt 580 milliárd $ értékű árut importált. Ez évtized végéig, amint a középosztály kibővül, 400 milliárd $ értékű elektromos árut fog importálni.

„A 60-as években India gazdasága 20 %-kal nagyobb volt mint Kínáé. Ma Kína gazdasága hétszer akkora, mint Indiáé.” (FT 6/5/14).

Az a tény, hogy a kínai állam a kapitalizmus fel haladva birtokolta és megtervezte gazdaságának nagy részét, biztosította az országnak az indiai kapitalizmus anarchiájával szembeni fölényét. Így, míg Kína erőteljes állami beavatkozás révén ipari termelését a kezdeti munkaigényes szintről tőkeigényesebb szintre tudta emelni, India lemaradt a versenyben.

Ugyanakkor néhány ipari ágazat, mint a textil- és más munkaigényes ipar a növekvő bérek miatt kitelepül más országokba – olyanokba, mint Kambodzsa, Bangladesh stb. – az indiai gazdaság újfent lemarad, mivel az indiai termelési költségeket túl magasaknak tartják.

Így aztán az indiai kapitalizmus két exportszektorban egyre inkább függő helyzetbe került. Az egyik a szolgáltatói szektor, amely az IT exportjának uralma alatt álló munkaigényes szektor, a másik a nyersanyag-export, ami főleg Kínába irányul. Habár, minthogy a kínai gazdaság lelassult, a nyersanyag-import is nyomás alá kerül.

Az indiai gazdaságra minden oldalról nyomás nehezedik, és az indiai burzsoázia ezzel tisztában van. Ebben a kontextusban válik érthetővé, hogy Modit azért emelték a hatalomba, hogy elvégezze a szükséges támadásokat.

A Financial Times ezt emígy magyarázza:

„[Modit] csaknem mindegyik ipari mágnás támogatja, de ezek nem tudnak egymással megegyezni az India számára követendő stratégia kérdésében. Kumar úr szerint durván három csoportba lehet sorolni az elképzeléseket:

„Az első szerint – amelyet ő teljesen tévesnek tart – Indiának a manufaktúra területén nincs jövője, arról le kellene mondania Kína részére és ehelyett olyan szolgáltatásokra kellene összpontosítania, mint szoftverek bedolgozásos munka alapján való gyártása.

„A másik elképzelés a Bharat Forge-hoz tartozó Kalyam úr által felkarolt high-tech eszközök gyártásának stratégiája. Kalyam úr a Massachusetts Institute of Technology egykori növendéke, aki az 1990-es években a társaság korszerűsítése során 2 ezer képzetlen munkást fizetett ki és 700 mérnököt szerződtetett. A Pune-gyárak 3.500 alkalmazottjának csaknem 70 %-a diplomás, a Bharat Forge azt tervezi, hogy forgalmukat a következő évtizedben a korábbi 10-szeresére, 10 milliárd $-ra növeli. (...)

„A harmadik elképzelés szerint Indiának nem a gyártást kell feladnia illetve a high-tech-re kell összpontosítania, hanem az olyan munkaigényes iparágakban kell munkahelyek millióinak létrehozására tenni fokozott erőfeszítéseket, mint az élelmiszer-feldolgozás, ruha- és bőripar, valamint a ház- és infrastruktúra-építés.

„’Nem hiszem el azt a badarságot, hogy lekéstünk a hajóról’ mondja Arvind Panagariya, a Columbia Egyetem egyik közgazdásza, akinek a gondolatai befolyással bírtak a BJP gazdasági koncepcióinak kialakításában. ’Ha Bangladesh és Sri Lanka ezt meg tudja tenni, akkor azt mi is megtehetjük. Ha a kormányban van szándék ennek megvalósítására, akkor igenis meg lehet tenni, de csak ha a munka területén reformokat hajtanak végre.” (FT 2014 május 5).

Az indiai tőkések számára világos a választás. Azért, hogy ne maradjanak le még jobban a más országok tőkéseivel folytatott versenyben, az indiai termelési költségeket bangladeshi és sri lankai szintre kell csökkenteni. Ez azt jelenti, hogy a munka „reformjain” keresztül támadást kell indítani a munkásosztály ellen.

Az új kormány már jelezte, hogy meg fogja változtatni a munkát érintő törvényeket, kezdve az 1948-as Gyári Törvényen, amely korlátozza a nők túlóráját és éjszakai munkavégzését. Ugyanakkor az új költségvetést csak 8 %-kal növeli, ami alatta van az infláció mértékének. A kormány kilátásba helyez egy rekord nagyságú, 10,5 milliárd $-os privatizációs tervet is, ami a négyszerese annak, amit a kormány a tavalyi privatizációkból begyűjtött. Ez továbbá azt is jelzi, hogy megpróbálják csökkenteni a kormány támogatási programját, amellyel az alapvető árucikkek árát a piaci árak alatt tartják. Ez a bankok privatizációjával és a pénzügyi szektor deregulációjával együtt sokáig India Takarék Bankja kormányzójának, Raghuram Rajan-nak a terve volt, aki az ötletet a BJP hatalomra kerülése előtti időszakban dolgozta ki.

Merre tovább, India?

Az elkövetkező időszak eseményei ezen az alapon fognak kibontakozni. Világos, hogy az uralkodó osztály támadást készít elő. Modi jelleme beleillik az ilyen törekvésekbe. Fel fogja használni kényelmes többségét az életszínvonal elleni támadások végrehajtásához.

Az elsöprő győzelem után India és a környező országok burzsoáziája ujjongott. Ahogyan a Financial Times május 17-én jelentette: „Az indiai részvények több mint 4,5 %-kal megugrottak, verve a korábbi kereskedésben elért rekordokat, mielőtt a Modi győzelmét megelőlegező nyereségek 1 %-os esése bekövetkezett. A rúpia árfolyama a 59 rúpia-dollár arányra, a 2013 közepe óta elért legmagasabb pontra kúszott fel.”

De az efféle ujjongás nem tart sokáig. A burzsoázia által tervezett támadások ellenére az indiai gazdaság nem tud dacolni a nehézségi törvényekkel. A kínai gazdaság lelassulásával és a világ kapitalizmusának válságával együtt jár, hogy előbb vagy utóbb India saját válsága is ki fog törni. Ha pedig ez megtörténik, akkor az indiai burzsoázia megkísérli a munkások nyakába varrni a válság egész terhét.

Azok a milliók, akik Modira szavaztak, azt nem a reakciós gondolatok támogatására, hanem a rothadt Kongresszus-párti kormány ellenében és egy stabil és virágzóbb jövő reményében tették. Pedig hamarosan nagyot fognak csalódni. Amint a BJP-kormány támadásai miatti elégedetlenség fokozódik és a hatalom meg a tekintély után sóvárgás kielégül, botrányokról és korrupciókról fogunk hallani, amibe Modi és csatlósai is belekeverednek. Retorikájuk ellenére a BJP épp olyan korrupt, mint az indiai vezető elit többi rothadt eleme. Akármilyen „stabilitás” a kínálatokban a Big Business gazdasági stabilitása lesz, amely a középosztályok a munkások és a szegények szétzúzásán fog alapulni.

Csak semmi kétségbeesés

„A félelem nem politikai válasz. A félés állapotában lehetetlen értelmes dolgot mondani vagy tenni. Meg kell érteni az okokat és belőlük levonni a tevékenység módját.” (L. Trockij: Kispolgári demokraták és moralizálók.)

Pedig Modi támadásai nem fognak ellenállás nélkül lezajlani. Az elmúlt időszakban tanúi lehettünk a munkásosztály fokozatos meggyengülésének. E pillanatban – a hatalmas választási vereség után – a mozgalom sokkos állapotban van, de előbb vagy utóbb rákényszerül a burzsoázia offenzívája elleni harcra. A jelenlegi helyzet azonban meg fogja határozni e harc jellegét.

A Kongresszus-párt is kapott egy pofont, a függetlenség elnyerése utáni legrosszabb választási eredményét, amiből nem fog gyorsan felépülni. Tíz évnyi korrupciót és Kongresszus-vezetést nem lehet könnyen elfelejteni.

A Kongresszus-párt Indiát a függetlenség 67 évéből 54 éven át vezette és a nemzeti függetlenségi mozgalom alapcélkitűzéseit a mai napig nem valósították meg. Az agrárreform nem teljes, a farmerek és a falusi dolgozók folyamatosan szegényednek; a demokratikus, független politikai rendszer, enyhén szólva, elakadt, ami van, az polgárháború és választási fülkék körüli közelharc a nemzetközi tőke és befektetők dominanciája mellett. Továbbra is veszélyben van - még az ország nemzeti egyesítésének alapfeladata is, minthogy a kapitalizmus válsága a saját logikája alapján mozgásba hozza a szeparatisták széthúzó erejét. Legutóbb például kísérlet történt az ország egyik részén egy új állam létesítésére. Mindez széles körű demoralizálódásra vezetett a pártban.

Mindennek a tetején a kommunista pártok is válságba kerültek. Ez azt jelenti, hogy a kommunista és a kongresszus-mozgalom válsága miatt az osztályharc átmenetileg a szakszervezeti mozgalom kereteiben, gazdasági harc formájában és a harc növekedése mellett fog megjelenni a más csatornákon és a hagyományos szervezeteken kívül folyó korrupció-ellenes tüntetésekhez hasonlóan.

Amint a válság kibontakozik, a BJP parlamenti többsége, melyet jelenleg egy erőforrásnak tartanak, annak fő gyengéjévé fog válni. A felelősséget nem lesz könnyű a kormány számára felesleges koalíciós partnerekre hárítani; a tömegek folyamatos nélkülözéséért, munkapiaci reformjaik hatásaiért a teljes felelősség egyedül a BJP vállát fogja nyomni. Ez a jövőben a forradalmi mozgalom felélénkítésének és egyesítésének egyik tényezője lesz.

Ugyanakkor az a keskeny alap, amelyen a párt többséget szerzett, tovább keskenyedik. Ez a rezsim súlyos válságához, bizonyos fokon magában az uralmon levő osztályon belül is komoly törésekhez vezethet. Az, hogy a BJP elnöki tisztségét közeli segítő társára, Amit Shah-ra ruházta, Modi olyan manővere volt, amellyel erősebben a kezében akarta tartani a párt gyeplőjét. De ennek ellenkező hatása is lehet. A párt ellentmondásai egy bizonyos síkon nyílt közelharcban és belső lázadásban nyilvánulhatnak meg. Ezzel kezdetét veszi a felbomlás a harcos Hindu fundamentalista frakciók jelenlegi kínos szövetségében.

A marxizmus gondolatain építsük fel újra a kommunista mozgalmat

Amint már láttuk, a baloldali pártoknak a legutóbb választásokon elszenvedett veresége évekre a legmélyebb válságba taszította azokat. A marxistákra vár annak kiderítése, hogy miért következett ez be.

Néhány kommunista vezető a BJP győzelméért a tömegek elmaradottságát okolja. Pedig a tömegek és az egyszerű párttagok az elmúlt időszakban minden alkalommal a vezetőik előtt jártak. E pártok vezetői a fokozódó osztályharc idején fokozatosan a jobboldal felé sodródtak. Feladták szocialistaságuk és forradalmiságuk minden látszatát és a legjobboldalibb nézeteket tették magukévá. A párt a legöntudatosabb munkások millióit utasította el, olyanokat, akik a pártot magukénak tekintették. Ők kétségbeesettek, úgy érzik, nincs olyan politikai irányzat, amely őket képviselné.

Ha a kommunista vezetők egy szocialista program alapján folytattak volna következetes harcot, akkor az elmúlt időszak osztályharcát át lehetett volna alakítani a kapitalizmus megdöntésére irányuló forradalmi harccá.

A kommunista párt fő gyengesége abban mutatkozott meg, hogy elfogadták az indiai kapitalizmus korlátjait. Amíg a gazdaság fellendülésben volt, ennek a pozíciónak az ellentmondásai egy bizonyos mértékig rejtve voltak. A 2008-as válság viszont ezt jelentette, hogy többé semmiféle engedmény nem létezik. A kapitalisták támadásokat követeltek a munkásosztály ellen és bárki is fogadta el a rendszert, rá volt kényszerítve végrehajtani ezeket a támadásokat. A kommunista pártok ezt tették, meg még védték is a rendszert ennek a tömegektől várható következményeitől.

Ezek a gyökerei a mozgalmon belüli válságnak és végül annak is, hogy Modi hozzájutott a hatalomhoz. E vonalon tovább haladva a mozgalom elvesztette minden szavahihetőségét a tömegek szemében, amelynek képviseletét tőle remélték.

E hibák elismerése és kijavítása a mozgalom megmentésének és újraépítésének alapfeltétele. Alapos és őszinte viták szervezésére, valamint minden elméleti és taktikai kérdés kiértékelésére van szükség.

A kommunista mozgalom jelenlegi vezetői hátat fordítottak a forradalmi marxizmusnak és azoknak a bolsevik hagyományoknak, amelyekre a korábbi mozgalom épült. A mozgalom újraépítését éppen erre az alapra való visszatéréssel kell elkezdeni. Marxista elméletet és szocialista programot!

A kapitalizmus válsága nem csak a növekvő nyomorban és a stabilitás hiányában tükröződik, hanem abban is, hogy forradalmi mozgalmak tűnnek fel egyik ország után a másikban. A rendszer nem tudott mást kínálni a dolgozó tömegeknek, mint halált, pusztítást, fájdalmat és áldozatot.

Ez milliók számára válik egyre világosabbá szerte a világon. Az indiai tömegek előbb vagy utóbb elindulnak egy közös úton. Ennek az ideje az egész szubkontinens számára történelmének legviharosabb korszakában jön el.

India forradalmárainak ma egy ilyen fejleményre kell felkészülniük. Egyedül a marxizmus gondolatai azok, amelyek magyarázatot adnak az indiai kapitalizmus válságára és kiutat mutatnak a társadalomnak a zsákutcájából. Ha egyszer a tömegek megmozdulnak, akkor azokhoz vonzódni fognak, melyeknek egyébként erős hagyományai vannak Indiában. A múlttal ellentétben gondolatainkat a mindennapi események igazolják. Ugyanakkor a kommunista párt bürokráciája meggyengült, nincs már oly tekintélye, amilyen régebben volt.

Egy igazi marxista irányzatnak az indiai munkásmozgalomban való kialakításához az első lépés egy művelt és a marxista elméletben és módszerekben képzett forradalmárokból álló mag kialakítása. Megalakulása után ez a mag képes lesz megtalálni a munkások és fiatalok soraiban fellelhető radikalizálódott rétegeket.

A Nemzetközi Marxista Irányzat arra biztatja az osztályöntudatos munkásokat és fiatalokat, hogy szervezzenek önképző köröket a munkások illetve a fiatalok részére a marxizmus klasszikusainak megvitatása, Marx, Engels, Lenin és Trockij gondolatainak megismerése végett és hogy életben tartsák Bhagat Singh forradalmi hagyományait. Ez ma a tennivaló.

Ha az indiai munkásosztály kézbe veszi régi, a harcos szakszervezetiség és a forradalmi marxizmus korábbi harcaiban kovácsolt és megedzett fegyvereit, akkor nincs a világon olyan erő, amely megakadályozná abban, hogy eljátssza a társadalom szocialista átalakításának szerepét, és akkor majd újból bizakodva kiálthatjuk: „Inqilab Zindabad! Éljen a forradalom!”

Írta: Major Singh, Hamid Alizadeh and Fred Weston

Fordította: Petik János

Translation