A Nemzetközi Marxista Tendencia pánamerikai iskolájának nagy sikeréről

Hungarian translation of Brazil: Great success of the second Pan American School of the International Marxist Tendency (22 March 2011)

Március 15. és 19. között rendezték meg második alkalommal a Nemzetközi Marxista Tendencia (továbbiakban: IMT) Pánamerikai iskoláját, brazíliai Florianopolisban. A kapitalista rendszer évtizedek óta legnagyobb gazdasági, szociális és politikai bizonytalanságának közepette jöttek össze az amerikai kontinens marxistái, hogy vitát folytassanak az osztályharc és a nemzetközi szocialista forradalom nagy kérdéseiről. 

Az iskola jellege elütött a többi, hasonló összejöveteltől, hiszen szigorúan csak a legtapasztaltabb aktivisták vehettek részt rajta, így több mint ötvenen vettek részt ezen az eseményen Brazíliából, Argentínából, Bolíviából és Venezuelából.

Az iskola meghívott vendége volt a Nemzetközi Marxista Tendencia néhány nemzetközi vezetője, így Alessandro Giardiello, az olasz Rifondazione Comunista vezetőségi tagja, aki Falce Martello, az IMT olasz szekciója lapjának főszerkesztője és Alan Woods, aki a politikai szerkesztője a marxist.com internetes oldalnak.

Sajnos voltak hiányzó elvtársak is, Mexikóból, Kanadából, Peruból és az Egyesült Államokból anyagi és vízum problémák miatt nem tudtak részt venni.

Első nap: a nemzetközi helyzet és az arab forradalom

Az első napot egy alapos vitának szentelték a résztvevők, amelyben a nemzetközi helyzet került terítékre, különös tekintettel a drámai eseményekre, amelyek megrázták Észak-Afrikát és a Közel-Keletet. Alan Woods vezette fel a vitát, megjegyezve, hogy a forradalmak az arab világban fordulópontot jelentenek, nem pusztán a nemzetközi helyzetben, de a világtörténelemben is.  Például a tunéziai, az egyiptomi és a többi forradalom hatással van munkavállalók millióinak tudatára az egész világon. A tömegek szeme láttára bontakozott ki a forradalmi harc a zsarnokság és az elnyomás, az imperializmus és kapitalizmus ellen.

Az Egyesült Államokbeli Wisconsin állambeli tömegtüntetések, amelyek a republikánus kormányzó munkásellenes politikája miatt kerültek megrendezésre, szintén ezt erősítik. Az állam fővárosában, Madisonban tartott felvonuláson százezer ember vett részt, olyan transzparensekkel, mint például „Harcolj, mint egyiptomi” (angolul „Fight like an Egyiptian”, utalás egy ’80-as évekbeli dalra, amelynek címe „Walk like an Egyiptian”), „Le Hoszni Walkerrel”, ezzel egy szintre hozva Scott Walkert a bukott diktátor, Hoszni Mubarakkal. A közalkalmazottak megmozdulása megrázta az egész Egyesült Államokat, a többi államban is szolidaritásnyilvánításra került sor, ezzel figyelmeztetve az ottani hatóságokat, hogy mi vár rájuk, ha hasonló intézkedéseket kívánnak bevezetni.

Az arab forradalom nem egy elszigetelt esemény. Nyomában jön a tömegek ébredése és az osztályharc Európában. A munkavállalók leküzdődték félelmeiket a válság első hulláma után, és cselekvés mezejére léptek. Franciaországban, Görögországban, Írországban, Olaszországban, Portugáliában és Spanyolországban tanúi lehettünk a legnagyobb munkavállalói sztrájkoknak a ’70-es évek óta.

Tiltakozások voltak a megszorítások ellen, amellyel az országok példátlan tartozásaikat akarják megfizettetni, valamint a nagy bankok és vállalatok megsegítése ellen.

És a harc folytatódik. A diákok 2010-es harca után most a brit szakszervezetek mozgósítottak tömegeket március 26-án a burzsoá konzervatív-liberális koalíció ellen. Néhány héttel ezelőtt Görögországban sor került a nyolcadik általános sztrájkra, mindössze egyetlen év alatt. Március 20-án baloldali szervezetek és szakszervezeti tagok szervezésében nemzeti felvonulás volt Madridban, tiltakozásul a nyugdíjak megnyirbálásáról szóló megállapodás ellen, amelyről a kormány, a munkaadók és a szakszervezetek egyeztek meg.

Az arab forradalom nem egy egyedi eset, hanem egy folyamat, amelyben évekig voltak hullámvölgyek és hegyek, jó és rossz dolgok. Lesznek forradalmi robbanások, visszaesések egészen addig, amíg a dolgok így vagy úgy, de el nem dőlnek, akár a szocialista forradalom akár az ellenforradalom győzelmével.

Az IMT kategorikusan elutasítja az imperialista beavatkozást Líbiában, az egyetlen hatalom, aki kiegyenlítheti a rendezetlen számlát Kadhafival szemben, az a líbiai nép, különösen a munkásosztály és a forradalmi ifjúság, és nem az imperialisták, akik abban érdekeltek, hogy egy számukra megfelelő bábkormányt ültessenek a hatalomba.

A legfontosabb feladat jelenleg egy erős marxista irányzat létrehozása a munkavállalók és a fiatalok forradalmi mozgalmában, akik egyértelmű és tiszta forradalmi irányt tudnak mutatni a tömegeknek, ezzel győzelemhez vezetve őket.

A nemzetközi helyzetről való vita során rengeteg elvtárs kiegészítésével gazdagodott Alan Woods által felvezetett elemzés. Többek között szóba került a „Kína-kérdés”, a venezuelai forradalom, Dilma Rouseff kormányzásának a kilátásai Brazíliában és a helyzet Argentínában és Bolíviában.

Végezetül a különböző hozzászólásokat Alan Woods összegezte, aki kiemelte, hogy sürgős feladat a marxista irányzat erősítése és fejlesztése mindenütt. Kifejtette, hogy az arab forradalom egy tükör, amelyben láthatjuk a munkásosztály jövőjét és a fiatalság jövőjét Európában, az Egyesült Államokban, Latin-Amerikában és az összes többi kontinensen.

Az olasz helyzetről

Az első ülésnapot Alessandro Giardiello elvtárs különleges beszámolója zárta, amelyet az olasz kapitalizmus válságáról tartott. Alessandro elemezte a Berlusconi-kormány súlyos válságát és azt a kétségbeesett keresést, amellyel az olasz burzsoázia próbálja megtalálni a számukra Berlusconi miniszterelnök megfelelő utódját, mivel számukra már hasztalan eszközzé vált a kiigazítások zord politikájának végrehajtásában, amivel meg akarják menteni az olasz kapitalizmust. Giardiello elvtárs azt is elmondta, hogy az olasz munkásosztály körében egyre növekszik a magabiztosság a tavaly októberi tüntetések hatására, amit a fémipari munkások szakszervezete, a FIOM szervezett, és az ellenállás hatására, amelyet a FIAT alkalmazottjai tanúsítottak a vállalat arcátlan támadásai ellen.

Második nap: vita az egységfrontról

A második nap nagy részét az egységfront és annak latin-amerikai gyakorlati alkalmazásának szentelték a résztvevők. David Rey (Socialist Tendency El Militante of Argentina) elvtárs expozéjában felvázolta a front koncepcióját történelmi és marxista szempontból. Megnyitójából és a különböző elvtársak hozzászólásából tükröződött, hogy az egységfront, mint a munkásmozgalom különböző irányzatai közötti együttműködés, egy szükséges válasz a tőke elleni harcban, különböző specifikus célok elérésben, legyen az gazdasági, vagy politikai. De egyúttal fontos, hogy a marxisták a küzdelemben bizonyítsák a munkásosztály fölényét a módszereiben, ideológiájában és a közös harcban szerzett tapasztalat terén.

Ray rámutatott azokra a tapasztalatokra, amelyek az Első Internacionálé kapcsán Marx rugalmas megközelítését mutatták az együttműködés terén, vagy a Kommunista Internacionálé politikáját az 1920-as években más szocialista irányzatú pártok irányába. Ezek a merész lépések lehetővé tették, hogy a kommunista pártok elmerülhessenek, mint tömegszervezetek a világ munkásmozgalmában.

Az elvtársak elemezték és megvitatták Kommunista Internacionálé 5. kongresszusa által 1924-ben elfogadott taktikát, vagyis az antiimperialista egységfrontot. E szlogen alkalmazásával játszottak fontos szerepet a kommunista pártok a gyarmati és félgyarmati sorban élő népek felszabadítóharcában az elnyomó imperialista erőkkel szemben, így szoros kapcsolat alakult ki a munkásosztály és vidéki szegények között.

Ezt követően azonban a helyes politika eltorzításra került a bürokraták által, akik a kollaboráltak a nemzeti burzsoáziával, ezzel feladva a harcot, hogy a nemzeti demokratikus forradalmakat szocialista forradalmakká alakítsák. Ez vezetett a véres bukásához megannyi munkás és szegényparaszti felkelésnek az 1920-as évek végén.

Ma az Antiimperialista Egységfront jelszavának csekély jelentősége van, kivéve az imperialista katonai beavatkozások esetén, ahogy Trockij kifejtette a permanens forradalom elméletében.

Tehát a feladat ezekben az országokban az, hogy felépüljön a munkásosztály pártja, amely összekapcsolja a megoldást a megoldatlan nemzeti demokratikus kérdéseket a harccal, a tőkések és az imperialisták kisajátításai ellen.

Az egységfront Latin-Amerikában

Ami a jelenlegi latin-amerikai helyzetet illeti, a Nemzetközi Marxista Tendencia marxistái egybekötötték az egységfrontos politikájukat a munkájukkal a munkásmozgalmai tömegszervezetekben, legyen az szakszervezeti, vagy politikai, még ha ez utóbbi tartalmazza is a társadalom más elnyomott osztályait, rétegeit. Erre példa Venezuelában a PSUV, Bolíviában a MAS, Mexikóban a PRD (kiváltképp a López Obrador körül kialakuló balszárny kapcsán), El Salvadorban a FMLN, Hondurasban a People's National Front vagy Kolumbiában a Polo Democrático.

Azokban az országokban, ahol a munkásosztály már rendelkezik tömegszervezetekkel, például Brazíliában a PT, ott a marxisták bekapcsolódtak az egyesült front jegyében a szegény paraszti mozgalmakban, például Földnélküli Parasztok Mozgalmába (MST). Argentínában a CMI marxistái – miközben tisztában vannak a Kirchner-kormány korlátaival, és agitálnak a tömegek munkáspártjáért – javasolták az egyesült frontot minden munkás és népi szervezetnek, akik kötődnek valamilyen formában Kirchnerhez, a szélsőjobboldal és a burzsoázia destabilizációs kísérletei ellen.

Vita az úgynevezett indigenizmusról („az őslakos kérdésről”)

A nap második felét az indigenizmus és a fajgyűlölet kérdésének szentelték a résztvevők, különös figyelmet fordítva a fekete népesség helyzetére olyan országokban, mint például az Egyesült Államok és Brazília. Ezeket a témákat José Pereira, a bolíviai IMT szekció képviselője külön mutatta be és Miranda elvtárs, a brazil Fekete Szocialisták Mozgalmának tagja.

José elvtárs bemutatta azt, hogy hogyan nyert teret az indigenizmus ideológiai folyamata az elmúlt évtizedekben a különböző latin-amerikai országokban. Forradalmi eseményeket indított be olyan országokban, mint Bolívia, Ecuador, Peru és Mexikó – ahol az árulások hatására a marxizmus folyamatosan háttérbe szorulása.

Az indigenizmus számos területre terjed ki, az oktatástól a bennszülött népesség integrációjáig a modern társadalomba, de vannak olyan irányzatok is, mint a „katarizmus” Bolíviában, ami a modernizmussal való mindenfajta szakítást támogat és helyreállítaná az inkák társadalmát. Az indigenista csoportok számos javaslata reakciós, mivel ugyan törekednek az indián és paraszti tömegek problémáinak megoldására, de anélkül, hogy feltárnák az elnyomás igazi okát a társadalom szerkezetében, a magántulajdonban, a kapitalizmusban és az imperializmusban, de úgy tekintenek vissza az távoli múltba, hogy eszményítik a pre-hispán „közösségi szocializmust”.

A marxisták, miközben védik az indián lakosság legalapvetőbb igényeit a diszkrimináció ellen, a kultúrájuk és nyelvük tiszteletben tartására, demokratikus és teljes körű politikai jogaikat, ellenzik az olyan elképzeléseket, amelyek megosztanák és balkanizálnák a latin-amerikai országokat. A mi álláspontunk az, hogy ne hozzunk létre, hanem söpörjünk el minden határt! Mi megvédjük a Latin-amerikai Szocialista Föderáció ideáját! - mondta Pereira.

A rasszizmus kérdése

A rasszizmus és a fekete kérdés kapcsán Miranda elvtárs adott egy történelmi magyarázatot a jelenségről. A rasszizmus eredetét a rabszolgasággal és a feketék brutális kizsákmányolásával magyarázta, Afrikaiak millióit szállították az Egyesült Államokba, Brazíliába és a karibi térségbe. Miranda elvtárs és a többiek, akik résztvettek a vitában, elutasították a rassz fogalmának alkalmazását a feketékre, fehérekre stb., csupán egy emberi faj létezik, amely különböző társadalmi osztályokra, elnyomókra és kizsákmányolókra tagozódik. Harcolni kell a diszkrimináció és a privilégium minden formája ellen, amely társadalmi rétegek között van.

Amit az indigenizmus kapcsán mondtunk, az igaz a feketék kapcsán is, elutasítjuk a területi önrendelkezés reakciós szlogenjét, mind az Egyesült Államok, mind Brazília kapcsán. Ellene vagyunk a pozitív diszkriminációnak és a feketék számára való kvóta rendszer bevezetésének az egyetemeken, az üzleti életben és a közigazgatásban.

Válság idején mi ellenezzük a kvótákat a feketék, a nők vagy a társadalom többi elnyomott rétege számára, hiszen nincs mindenki számára elegendő hely az egyetemeken, a munkaerőpiacon, így ez versengéshez vezetne, amely magában hordozza a gyűlölet csíráit, ezzel megosztva a munkásosztályt. Mint megannyi társadalmi problémának, úgy a rasszizmusnak a megoldásai a társadalom szocialista átalakításában rejlenek. Egyedül a termelőeszközök kisajátítása és tervgazdálkodás biztosít lakhatást, iskolázási lehetőséget és munkát mindenki számára, pozitív diszkrimináció nélkül.

Harmadik nap: a marxisták munkája tömegszervezetekben és az erős munkáspártok építése Latin-Amerikában

A harmadik napot a marxisták tömegszervezetekben való munkájának megvitatására szánták, és arra, hogy milyen lehetőség van az erős munkáspártok létrehozására Latin-Amerikában.

Ezt az ülést Serge Goulart elvtárs, a Brazil Munkáspárt elnökségének tagja vezette fel, aki egyúttal a Brazil Marxista Tendencia (Esquerda Marxista) egyik vezetője.

Serge elvtárs történeti áttekintést adott a szocialista és kommunista pártok kialakulásáról a XIX. és XX. században.

Ez minden esetben azt bizonyította, hogy az egyesült front taktikája és marxisták ezt megelőző forradalmi munkája a meglévő szervezetekben előfeltétele volt ezeknek a szervezetek a kialakulásának. És ez a helyzet ma is.

Sok hozzászólás volt a vitában, amelyek során felmerült egy sor specifikus kérdés, probléma az ilyen jellegű szervezetekben elvégzett munkával, különösen azzal kapcsolatban, hogy ez egy hatalmas lehetőség a marxisták számára, hogy a munkásosztály legaktívabb rétegeivel kerülhessenek kapcsolatba.

A vita világossá tette, hogy a marxisták által a tömegszervezetekben végzett munka mellett az is fontos, hogy fejlesszük a munkánkat más területeken is, például a fiatalok, a munkásosztály és más rétegek között is.

Válaszában Goulart elvtárs elmagyarázta a marxisták feladatát Latin-Amerikában és az Egyesült Államokban.

Azokban az országokban, ahol létezik munkáspárt vagy tömegszervezet, mint Brazíliában, ott az IMT tagjai tevékenykedjenek abban, mint például Brazíliában a PT-ben. Az IMT tagjai aktívak Venezuelában a PSUV-ben, Bolíviában a MAS-ban, Mexikóban a PRD-ben és annak balszárnyában, Uruguayban a Frente Amplioban, El Salvadorban az FMLN-ben.

A marxisták kötelessége ezekben a szervezetekben munkájában részt venni és megvédeni a szocialista programot, konstruktív és testvéries módon, de ideológiájuk és elképzeléseik véka alá rejtése nélkül.

Az Egyesült Államokban azok a marxisták, akik az IMT-vel szimpatizálnak, azért agitálnak, hogy létrejöjjön egy munkáspárt, a szakszervezetekre alapozva, mert csak ezek a szervezetek rendelkeznek kellő befolyással ennek a feladatnak az ellátására. Ugyanez a helyzete a marxistáknak Argentínában is, miközben rámutatnak a Kirchner-kormány tehetetlenségére azon a téren, hogy megoldja a munkásosztály problémáit, közben barátian viszonyulnak a szociális mozgalmak és a szakszervezetek felé, kifejtve, hogy szükséges a munkásosztály számára egy alternatív politika, mindenféle burzsoá befolyás nélkül.

Az ülés végén a brazil elvtársak forradalmi munkájuk segítésére gyűjtést rendeztek, és a várakozáson felüli összeg, 3.400 dollár jött össze. A nap végén Alex elvtárs, az Esquerda Marxista tagja énekelt gitár kísérettel forradalmi brazil dalokat, végezetül pedig minden jelenlévő elvtárs bekapcsolódott az éneklésbe.

Utolsó nap: a kubai forradalom kilátásai

Az iskola utolsó napját, március 19-ét a kubai helyzet megvitatásának szentelték a résztvevők, amelyben megvitatták a kihívásokat, amellyel a forradalomnak szembe kell néznie, és a Raúl Castro kormánya által a Kubai Kommunista Párt áprilisi kongresszusának megvitatásra javasolt gazdasági tervét.

A tanácskozást Alan Woods nyitotta meg, aki mindenek előtt hangsúlyozta, hogy az IMT megvédi a kubai forradalmat és vívmányait. A kubai forradalom nagy reményeket ébresztett a latin-amerikai és a világ más részeinek dolgozóiban. Nagy társadalmi előrelépés történt az oktatás, a kultúra, az egészségügy, a lakhatás és más területeken köszönhetően az államosított tervgazdálkodásnak.

De a kubai forradalom nagy nehézségek közepette született, egyrészt az elszigeteltsége, másrészt az imperialista blokád miatt.  Alan rámutatott, hogy a permanens forradalom elmélete Kubában sajátságosan érvényesült. Kuba későbbi viszonya a Szovjetunió és az egykori kelet-európai szocialista országokkal bátorító hatással volt a bürokráciára mind az államon, mind a párton belül.

Most a forradalom nagy veszélyekkel néz szembe. A Szovjetunió megszűnése nagy csapás volt a kubai gazdaság számára, amelyet azóta sem sikerült kihevernie. Kuba kénytelen szembenézni a világpiac kegyetlen diktatúrájával is. Egy kis sziget, kevés rendelkezésre álló forrással, így kénytelen fogyasztási cikkeik 90%-át külföldről beszerezni, nemzetközi árakon, ugyanakkor a bürokratikus tényezők továbbra is léteznek, amik szintén súlyos károkat okoznak a gazdaságnak. Ez hozzájárul a társadalmi különbségek élesedése, amit erősít a dollár könnyű hozzáférhetősége (a külföldön élő emigránsok hazautalásai miatt).

A javasolt intézkedések, mint például a közalkalmazottak egy részének elbocsátása, vállalkozókká alakítása, a kisvállalkozások támogatása, a számos alapvető ellátás megszüntetése, a külföldi befektetések ösztönzése stb. is hozzájárul a gazdasági helyzet súlyosbodásához. Ezek magukban hordozzák a kapitalista restauráció veszélyét, ráadásul csökkentené a munkásellenőrzés lehetőségét a gazdaság és a társadalom felett.

Hosszútávon a kubai forradalom sorsa nemzetközi szinten fog eldőlni. Ha a szocialista forradalom nem terjed át más latin-amerikai országokra, például Venezuelára, akkor a kubai forradalom sorsa megpecsételődött.

Sok elvtárs vett részt a témáról kialakult vitában, amely elég intenzívre sikerült. Válaszában Alan elmondta, hogy a kapitalista restauráció kérdése Kubában még nem dőlt el, ugyanis van ellenállás a párton és a fiatalságon belül is. A kubai kommunistáknak és a fiataloknak újra fel kell fedezniük Lenin elképzelését az állam és a társadalom szerkezetéről a központosított tervgazdálkodásban. Amire szükség van a leninista vonal rekonstrukciójához, az nem más, mint a munkásellenőrzés bevezetése és a felhívás a világ, különösen Latin-Amerika dolgozóihoz a szocialista forradalom véghezvitelére.

Zárszó

A második pánamerikai iskolát Serge Goulart elvtárs szavai zárták, aki kifejezte nagyrabecsülését a latin-amerikai elvtársak áldozatos munkájáért és erőfeszítéseiért, aminek eredményeként létre jöhetett az esemény és a részvételt azoknak az elvtársaknak, akik eljöttek a különböző országokból.  Különösen megköszönte Alan Woods elvtársnak a személyes részvételt.

Alan látogatása a kontinensen kiegészült egy néhány látogatással Argentínába és Bolíviában, majd egy kisebb „turnéval” Brazíliába, ahol bemutatták válogatott írásait az arab forradalmakról portugál nyelven és bemutatták a „Reform vagy forradalom, a marxizmus és a szocializmus a XXI. században” című könyvének brazíliai kiadását is.

Goulart elvtárs szerint az iskola témái jól lettek megválasztva, hiszen ezek fontos témák a marxisták számára egész Latin-Amerikában. Az esemény záróakkordjaként a résztvevők elénekelték az Internacionálét.

Source: Latin-Amerika Társaság (Hungary)