Az V. Internacionáléért

A felhívás, amit Hugo Chávez elnök tett közzé egy új forradalmi Internacionálé létrehozására szenvedélyes vitákat generált a munkásmozgalomban, mind Latin-Amerikában, mind világ más országaiban. Az lehetetlen, hogy egy marxista közömbös maradjon ebben a kérdésben. Hogyan kell viselkednünk ez iránt?

Az első kérdés, amit szükséges megválaszolni az az, hogy szükségünk van-e egy Internacionáléra? A marxizmus internacionalista mozgalom vagy semmilyen se. A mozgalmunk kezdetén, a Kommunista Kiáltványban Marx és Engels a következőket írta: „A proletariátusnak nincs hazája!”.

Marx és Engels internacionalizmusa nem szeszély volt vagy egy szentimentális megfontolás következménye. Abból a tényből jött, hogy a kapitalizmus világrendszerként – a különböző nemzeti gazdaságok és piacok felett egy egyedülálló, oszthatatlan és független egészből fakad –, világpiacként fejlődik.

Ma a marxizmus megalkotóinak ez a jóslata tökéletesen bizonyított, szinte már laboratóriumi módon. A világpiac megsemmisítő dominanciája a legdöntőbb tényezője korunknak. Egyetlen ország sem, mindegy hogy milyen erős vagy milyen nagy – sem az USA, sem Kína, sem Oroszország – nem tud távol maradni a világpiac erős húzásától. Valójában ez volt részben a Szovjetunió összeomlásának oka is.

Az első és a második Internacionálé

A kommunista liga a kezdetektől internacionalista volt. Mégis a Nemzetközi Munkásszövetség (I. Internacionálé) megalakítása 1864-ben egy minőségi előrelépés volt. Az I. Internacionálé történelmi feladata az volt, hogy lefektesse a forradalmi marxizmus alapelveit, programját, stratégiáját és taktikáját világszinten. Azonban kezdetén a Nemzetközi Munkásszövetség nem volt marxista Internacionálé, egy nagyon heterogén szervezet volt, amely a brit reformista szakszervezetekből, a francia proudhonistákból, Mazzini olasz követőiből, anarchistákból és másokból állt össze. Egyesítve az elvekkel kapcsolatos határozottságot a nagy taktikai rugalmassággal Marx és Engels elnyerte a többséget.

A Nemzetközi Munkásszövetségnek sikerült lefektetnie az elméleti alapjait egy valódi forradalmi Internacionálénak. De soha nem volt egy igazi tömeges munkás Internacionálé. A Szocialista Internacionálé (II. Internacionálé) 1889-ben alakult meg, ott kezdte, ahol az I. Internacionálé abbahagyta. Ellentétben a későbbivel, a II. Internacionálé egy tömegeken alapuló nemzetközi szervezetként indult el, amely magába foglalt és megszervezett több millió munkást. Tömegpártjai és szakszervezetei voltak Németországban, Franciaországban, Nagy-Britanniában, Belgiumban és sok más helyen. Ezenkívül, legalább szavakban a forradalmi marxizmus alapjain állt. A világszocializmus jövője garantáltnak tűnt.

Azonban a II. Internacionálé szerencsétlensége az volt, hogy a kapitalizmus fellendülésének hosszú fázisa alatt alakult meg. Ez rányomta a bélyegét a szociáldemokrata pártok és szakszervezetek vezető rétegeinek mentalitására. Az 1871-1914-es periódus a szociáldemokrácia klasszikus korszaka volt. A gazdasági növekedés hosszú szakaszának alapján lehetséges volt a kapitalizmus számára, hogy engedményeket tegyen a munkásosztály számára, vagy pontosabban annak a felsőbb rétege részére.

A szakszervezeti hivatalnokok, pártbürokraták és parlamenti vezetők számos kasztjának kialakulása a degeneráció folyamatához vezetett, ahol a bürokrácia egyre jobban elszakította magát a tömegektől és a párttagoktól. Fokozatosan, alig érzékelhetően a forradalmi célok szem elől lettek tévesztve. A vezetők felszívódtak a napi parlamenti vagy szakszervezeti tevékenység gyakorlatában. Végül olyan elméletek születtek, amivel igazolták ezeknek az alapelveknek az elhagyását.

Ez volt az anyagi alapja a II. Internacionálé nemzeti-reformista degenerálódásának, ami kegyetlenül megmutatkozott 1914-ben, amikor az Internacionálé vezetői megszavazták a háborús hiteleket és támogatta „saját” burzsoáziáját az I. világháború imperialista mészárlásában.

A harmadik Internacionálé

A Harmadik (Kommunista) Internacionálé minőségileg magasabb fokon állt, mint bármelyik két elődje. Mint a Nemzetközi Munkásszövetség, fejlődésének tetőpontján a III. Internacionálé egyértelmű forradalmi és internacionalista programért állt ki. Mint a II. Internacionálénak több milliós tömegbázisa volt. Még egyszer úgy tűnt, hogy a világforradalom sora jó kezekben van.

Lenin és Trockij vezetése alatt az Internacionálé megmaradt a helyes vonalon. Azonban az orosz forradalom elszigeteltsége a félelmetes anyagi és kulturális visszamaradottság körülményeiben a forradalom bürokratikus eltorzulásához vezetett. A Sztálin által vezetett bürokratikus frakció kerekedett felül, legfőképpen Lenin 1924-ben bekövetkezett halála után.

Lev Trockij és a Baloldali Ellenzék megpróbálta megvédeni az októberi forradalom hagyományait és Sztálini reakcióval szemben – a munkásdemokrácia és a proletár internacionalizmus lenini hagyományait. De az árral szemben harcoltak. Az orosz munkások kimerültek a háború, a forradalom és a polgárháború éveiben. Másrészről a bürokrácia egyre magabiztosabbnak érezte magát, saját oldalára állította a munkásokat és átvette a pártot.

Lenin végső betegségével és halálával, Sztálin és Buharin alatt a bürokrácia jobboldali irányban kormányzott, kibékülve a kulákokkal és más kapitalista elemekkel Oroszországban és egy blokkra törekedtek az úgynevezett haladó burzsoá elemekkel (Csang Kaj-sekkel Kínában) és a munkásbürokráciával nyugaton (az Angol-Szovjet Bizottság). Ez a megalkuvó politika a kínai forradalom véres vereségéhez valamint a forradalom lehetőségének hiányához vezetett Nagy-Britanniában 1926-ban és ami még fontosabb, Németországban 1923-ban.

A nemzetközi forradalom minden vereségével a szovjet munkások egyre csalódottabbak és demoralizáltabbak lettek, és a bürokrácia valamint a sztálini frakció a pártban új erőt és magabiztosságot szerzett. Trockij Baloldali Ellenzékének veresége után (1927) Sztálin megégette ujjait a pro-kulák politikával, szakított Buharinnal és az erőltetett kollektivizálás ultrabal pozíciójába fordult Oroszországon belül és ezzel egy időben rányomta az Internacionáléra (a Komintern) a „Harmadik Időszak” őrült politikáját.

Trockijt és követőit, a bolsevik-leninistákat kiűzték a Kommunista Pártból és az Internacionáléból. Majd rágalmazták, üldözték, bebörtönözték és meggyilkolták őket. Sztálin vérrel húzott vonalat a bürokrácia – ami bitorolta és elárulta az októberi forradalmat – és a trockisták között, akik azért harcoltak, hogy megvédjék a bolsevizmus-leninizmus valódi eszméit.

A Nemzetközi Baloldali Ellenzék

A III. Internacionálé hatalmas lehetőségét szétrombolta a sztálinizmus felemelkedése Oroszországban. A Szovjetunió sztálinista degenerációja pusztítást hozott a külföldi kommunista pártok még kiforratlan vezetésével. Míg Lenin és Trockij a nemzetközi munkásforradalomra úgy tekintett, mint az egyetlen biztosítéka az orosz forradalom és a szovjet államok jövőjének, addig Sztálin és támogatói közömbösek voltak a világ forradalommal. A szocializmus egy országban „elmélete”, megmutatta a nemzeti limitáltságát a bürokrácia szemléletmódjának, ami úgy tekintett a Kommunista Internacionáléra, mint csupán a moszkvai külpolitika eszköze.

A legrosszabb eredmény Németországban következet be. Trockij a kommunista és szociáldemokrata munkások egyesült frontjára hívott fel a náci fenyegetés elleni harcban. De Trockij figyelmeztetései a kommunista pártok tagjaihoz süket fülekre talált. A német munkásosztályt kettéosztották. A „szociálisfasizmus” őrült politikája megosztotta és megbénította az erőteljes német munkásmozgalmat 1933-ban.

A német munkásosztály veresége 1933-ban abból fakadt, hogy a Kommunista Párt elutasította, hogy felajánlja a szociáldemokrata munkásoknak az egységes frontot, ez volt a fordulópont. Trockij arra a következtetésre jutott, hogy egy Internacionálé, ami képtelen reagálni egy ilyen vereséggel szemben, az halott és egy új forradalmi Internacionálé létrehozása szükséges. A történelem bebizonyította igazát. 1943-ban, miután Sztálin cinikusan Moszkva külpolitikájának eszközeként használta, a Kommunista Internacionálét gyalázatosan eltemették, anélkül, hogy összehívtak volna egy kongresszust. Lenin politikai és szervezeti öröksége egy kemény csapást kapott egy egész történelmi korszakra.

A Negyedik Internacionálé

A legnehezebb körülmények között a száműzetésben, rágalmazva a sztálinisták által, és üldöztetve a titkosrendőrség által, Trockij megpróbálta újracsoportosítani azokat a kis erőket, amelyek lojálisak maradtak a bolsevizmus és az Októberi Forradalom tradícióihoz. Sajnálatosan az erők kis mérete miatt az ellenzék sok híve összezavarodott és sok hibát elkövettek, legfőképpen a szektás karaktert. Ez a trockisták tömegmozgalomtól való elszigetelődésében tükröződött. Ez a szektásság jelen van ma is a legtöbb olyan csoportban, amik trockistáknak vallják magukat, de a legalapvetőbb elveket, amiket Trockij védett nem tudják megérteni.

Trockij megalapította a IV. Internacionálét 1938-ban a világos perspektíva alapján. Azonban ezt a perspektívát meghamisította a történelem. Trockij meggyilkolása, amit Sztálin egyik bérgyilkosa követetett el 1940-ben egy halálos csapás volt a mozgalom ellen. A IV. Internacionálé más vezetőiről bebizonyosodott, hogy egyáltalán nem nőttek fel a történelem által felállított feladatokhoz. Trockij szavait ismételték anélkül, hogy megértették volna Trockij módszerét. Eredményképpen komoly hibákat vétettek, ami a IV. Internacionálé töréséhez vezetett. A IV. Internacionálé vezetése egyáltalán nem volt képes megérteni az új helyzetet, ami 1945 után keletkezett. A felbomlása és a szétforgácsolódása a trockista mozgalomnak erre az időszakra gyökereztethető vissza.

Most nincs itt arra lehetőség, hogy részletesebben szóljunk a IV. Internacionálé vezetésének hibáiról, de elegendő annyit mondani, hogy Mandel, Cannon és társai elvesztették ideológiai irányzatukat a háború után és ez a valódi marxizmusról való teljes lemondáshoz vezetett. Az úgynevezett IV. Internacionálé degenerálódott Trockij halála után és szervezetileg egy kispolgári szektává vált. Semmi köze nincs megalapítójához vagy a bolsevizmus-leninizmus valódi elveihez. A szektás viselkedése az ál-trockista szektáknak a bolivári forradalom ellen egy különösen durva példája ennek.

A II. és a III. Internacionálék eltorzultak reformista szervezetekké, de legalább megmaradtak nekik a tömegek. Trockijnak a száműzetésben nem volt meg a tömegszervezete, de volt megfelelő programja, politikája és tiszta zászlaja. Tisztelték a munkások az egész világon és meghallgatták eszméit. Ma az úgynevezett IV. Internacionálé nem létezik, mint szervezet. Azok akik ennek a nevében beszélnek (és vannak néhányan) nem rendelkeznek sem a tömegekkel, sem a megfelelő eszmékkel, sem egy tiszta zászlóval. Minden beszéd a IV. Internacionálé felújításáról ezen az alapon teljesen kizárandó.

A mozgalmat visszavetették

Lenin mindig őszinte volt. Az ő jelmondata az volt, hogy mindig mondd azt, ami. Néha az igazság rosszízű, de mindig ki kell állnunk az igazság mellett. Az igazság az, hogy a körülmények összessége miatt objektíve és szubjektíve a forradalmi mozgalom visszaesett és a valódi marxizmus erői kisebbsége kerültek. Ez az igazság, és aki tagadja ez az csupán becsapja magát és becsap másokat.

A gazdasági növekedés évtizedeiben a fejlett kapitalista országokban a munkásmozgalmak tömegszervezeteinek soha nem látott torzulása következett be. Elzárta a forradalmi áramlatot, ami mindenhol kisebbségbe esett vissza. A Szovjetunió összeomlása a zavarkeltést szolgálta a mozgalomban és rányomta végső pecsétjét a volt sztálinista vezetők eltorzulására, akik közül sokan átálltak a kapitalista reakció táborába.

Sokan pesszimista következtetéseket vontak le ebből. Azoknak az embereknek ezt mondjuk: ez nem az első eset, hogy nehézségekkel kell szembenéznünk, és a legkevésbé sem ijedtünk meg az ilyen nehézségektől. Mi megmaradunk meginghatatlan bizalommal a marxizmus helyességében, a munkásosztály forradalmi potenciájában és a szocializmus végső győzelmében. A jelenlegi válság leleplezi a kapitalizmus reakciós szerepét és előtérbe helyezi az internacionalista szocializmus feléledésének napját. Nemzetközileg az erők átcsoportosításának a kezdetén vagyunk. Ami szükséges az az, hogy az átcsoportosításnak szervezett véleménynyilvánítása, egyenes programja, perspektívája és politikája legyen.

A feladat, amivel szembe nézünk nagyjából hasonló, ahhoz, amivel Marxnak és Engelsnek kellett szembenéznie az I. Internacionálé megalakulásakor. Ahogy fentebb kifejtettük, a szervezet nem volt homogén, hanem sok irányzatból állt össze. Azonban Marxot és Engelst nem riasztotta ez el. Csatlakoztak a munkásosztály Internacionáléjának általános mozgalmához és türelmesen dolgoztak azon, hogy tudományos ideológiával és programmal lássák el.

Ami megkülönbözteti a Nemzetközi Marxista Irányzatot (IMT) a többi tendenciától, amelyek trockistának mondják magukat, az egyrészt a lelkiismeretes hozzáállásunk az elmélethez, másrészt a hozzáállásunk a tömegmozgalmak felé. Ellentétben az összes többi csoporttal a mi kezdőpontunk az az a tény, hogy amikor a munkások akcióba lendülnek, nem fognak olyan kis csoportok felé menni, amelyek a munkás mozgalom peremén vannak. Mozgalmunk alapító dokumentumában Marx és Engels elmondta:

„Milyen viszonyban állnak a kommunisták a proletárokkal általában?”

„A kommunisták nem külön párt a többi munkáspárttal szemben.”

„Nincsenek az egész proletariátus érdekeitől elütő érdekeik.”

„Nem állítanak fel külön elveket, hogy ezek kaptájára húzzák a proletármozgalmat.”

„A kommunisták a többi proletárpárttól csak abban különböznek, hogy egyrészt a proletárok különböző nemzeti harcaiban az egész proletariátus közös, a nemzetiségtől független érdekeit hangsúlyozzák és érvényesítik, másrészt abban, hogy a proletariátus és a burzsoázia között folyó harc különböző fejlődési fokain mindig az összmozgalom érdekét képviselik.”

A kommunisták tehát a gyakorlatban minden ország munkáspártjainak leghatározottabb, szüntelen továbbhaladásra ösztökélő részét alkotják; az elmélet terén a proletariátus többi tömegével szemben az az előnyük, hogy világosan látják a proletármozgalom feltételeit, menetét és általános eredményeit.” (Marx és Engels, A Kommunista Párt Kiáltványa, Proletárok és Kommunisták)

Milyen következtetést vonhatunk le ebből? Csak ezt: a marxistáknak nem szabad elszeparálni magukat a tömegszervezetektől. A kor dilemmája az, hogy a munkásmozgalom szociáldemokrata vezetése kapitulált a burzsoá politikának, megfojtva a munkások törekvését, de még mindig megőrizte a tömeges támogatottságot sok országban. Nagyon könnyű kijelenteni, hogy a hivatalos vezetés degenerált. Azonban a feladat az, hogy egy alternatívát építsünk.

Az Internacionálét nem lehet felépíteni csupán azzal, hogy kinyilvánítják azt. Csak események alapján lehet felépíteni, ahogy a Kommunista Internacionálét a tömegek tapasztalata alapján építették fel az 1914-1920-ig tartó viharos időszakban. Események, események, események azok, amelyek szükségesek, hogy tanítsuk a tömegeket a társadalom szükséges forradalmi átalakítására. De a eseményeken felül egy olyan szervezetet kell létrehozzunk, amelynek tiszta eszméi és erős gyökerei vannak a tömegekhez világszinten.

Hogy védjük meg a venezuelai forradalmat

Caracasi beszédében Hugo Chávez kiemelte, hogy az összes ezelőtti Internacionálé európai székhelyű volt, tükrözve annak az időnek az európai osztályharcait, de ma a világforradalom epicentruma Latin-Amerikában van, és legfőképpen Venezuelában. A tagadhatatlan tény az az, hogy legalábbis most a forradalom Latin-Amerikában messzebbre ment, mint bárhol máshol a világban. Az IMT kifejtette ezt a perspektívát tíz évvel ezelőtt és ezt bőségesen igazolták az események.

Kijelentve ezt a tagadhatatlan tényt, Chávez semmi esetre sem tagadta a forradalmi potenciált a világ többi részén beleértve Európát és Észak-Amerikát. Ellenkezőleg, megismételt felhívásokat tett ezeknek az országoknak a munkásai és fiataljai számára, hogy csatlakozzanak a szocialista forradalomhoz. Közvetlenül a munkásokhoz, szegényekhez és az USA-ban élő afro-amerikaiakhoz tett felhívást, hogy támogassák a venezuelai forradalmat. Ennek semmi köze nincs a „harmadik világi” reakciós demagógiához, megpróbálja szembeállítani „Latin-Amerikát” a „gringókkal”. Ez az igazi internacionalizmus hangja, amely sok évvel ezelőtt a következő lelkesítő jelmondat alatt indult el: „világ proletárjai egyesüljetek!”.

Az imperializmus gátlástalanul véget akar vetni a forradalmi folyamatnak, ami Latin-Amerikában folyik. Venezuela a vitathatatlan élcsapata ennek a folyamatnak és Chávez internacionalista politikája valamint folyamatos felhívása a világforradalomra a jelzőfénye minden antiimperialista harcosnak az egész világon. A venezuelai forradalom halálos veszélyt jelent a vezető osztályra az egész amerikai kontinensen. Ez magyarázza azt, hogy az USA imperializmusa miért tesz új lépéseket, hogy kontrolálja a helyzetet: hét katonai bázis telepítése Kolumbiában, a puccs Hondurasban és legutóbb az új katonai bázisok telepítése Panamában, amelyek effektíve körbeveszik Venezuelát egyesült-államokbeli katonai jelenléttel.

A venezuelai forradalom számára az internacionalizmus nem egy másodlagos tényező, hanem élet halál kérdése. A legutóbbi elemzések szerint az egyetlen út, hogy megbénítsák az USA imperializmusának kezét az az, hogy felépítenek egy erőteljes világméretű tömegmozgalmat a forradalom megvédésére. Nagyon fontos felépíteni ezt a mozgalmat Latin-Amerikában, de még fontosabb ezt felépíteni a Rio Grandétól északra. Ez az, amiért az IMT elkezdte és következetesen támogatta a Hands off Venezuela (El a Kezekkel Venezuelától) nemzetközi kampányt. A Hands off Venezuela kampány sikereket ért el a világ közvéleményének mozgósításában arra, hogy támogassa a venezuelai forradalmat. Magunk javára írhatjuk sok más között a brit szakszervezetek egyöntetűen elfogadott határozatát a venezuelai forradalom védelmére, az 5000 fiatal és szakszervezeti tag részvételével megszervezett tömegrendezvényt Bécsben, hogy hallják Chávez elnök beszédét.

A kis kezdetek után most több, mint 40 országban vagyunk jelen. Ez egy nagy eredmény, de ez csak a kezdet. Amire szükség van az több, mint szolidaritási kampány. Amire szükség van az egy forradalmi Internacionálé az imperializmus és kapitalizmus ellen, a szocializmusért és a venezuelai forradalom védelmében. Amire szükség van az egy valódi világméretű forradalmi Internacionálé.

Reformizmus vagy forradalom?

A Caracas Megállapodás (El Compromiso de Caracas) az imperializmus és a kapitalizmus elleni világméretű harc elvén alapult a szocializmusért. Ez elegendő alap arra, hogy egyesüljön a legharcosabb része a nemzetközi munkásmozgalomnak. Azonban, meg kell jegyezzük, hogy ez a felhívás különböző válaszokra talált, még azok között a vezetők között is, akik jelen voltak a PSUV kongresszusán. A reformisták és a szociáldemokraták nem örültek az elnök ragaszkodásához, ahhoz hogy az V. Internacionálénak nem csak antiimperialistának, hanem antikapitalistának és szocialistának is lennie kell. Ez összekuszált néhány szálat. A baloldali pártok caracasi összejövetelének néhány résztvevője ellenezte ezt a felhívást azzal az indokkal, hogy már van egy „Sao Paulo Fórumunk” és hogy egy ilyen internacionálénak nem kell nyíltan antikapitalistának lennie.

A „Sao Paulo Fórum” megismételt találkozói egyenesen leleplezték a korlátait az ilyen összejöveteleknek, amelyek semmi mássá nem változnak, mint puszta fecsegő helyekké: egy hellyé, ahol a reformisták minden fajtája összegyűlhet, hogy panaszkodjon a kapitalizmus igazságtalanságairól, de soha nem vetnek fel forradalmi perspektívát és nem állnak ki a szocializmusért. Inkább támogatják a részleges változások reformista metódusát, ami semmi lényegeset nem változtat. Ez az amiért az imperializmus nemzetközi szervei, mint a Világbank jóindulattal tekint az ilyen dolgokra és aktívan bátorítja és pénzeli a civilszervezeteket azzal a céllal, hogy elvonja a figyelmet a forradalmi küzdelemtől a társadalom megváltoztatására.

Az olyan szervezetek, mint a „Sao Paulo Fórum” és a Világ Szociális Fórum egyetlen egy lépéssel sem viszik előre a világharcot a kapitalizmus ellen. Ez az amiért Chávez az V. Internacionálé megalakítását javasolta, ami egy radikális szakítás az ilyesfajta mozgalmakkal. Chávez beszédében elmondta, hogy az igazi fenyegetés az emberi faj jövőjére maga a kapitalizmus. Utalva a kapitalista világ válságra elítélte a nyugati kormányok próbálkozásait arra, hogy megmentsék a rendszert pazarló állami segítségekkel. A mi feladatunk, mondta, hogy ne mentsük meg a kapitalizmust, hanem semmisítsük meg.

Chávez elmondta, hogy a felhívás baloldali pátoknak, szervezeteknek és irányzatoknak szól. A felhívás tömeges vitát indított el Venezuelában és sok baloldali pártban és szervezetbe egész Latin-Amerikában és máshol. Természetesen okozott megosztottságot – de ezek a megosztottságok már léteztek. Ezek a megosztottságok minidig is léteztek a mozgalmon belül: a megosztottságok azok között, akik csupán néhány reformot akarnak véghez vinni, a kapitalizmus akarják csinosítgatni és azok között, akik gyökerében és ágaiban el akarják törölni a kapitalizmust.

Például El Salvadorban Funes elnök, aki az FMLN volt tagja ellenzi az V. Internacionálét és azt mondta, hogy semmi dolga a szocializmussal. Mégis az FMLN hivatalosan az V. Internacionálé érdekében foglalt állást hivatalosan. Mexikóban a PRD (Demokratikus Forradalom Pártja) szekciói és más tömegszervezetek vették fel az ötletet. Európában biztosan megvitatják a kommunista pátok és az ex-kommunista pártok valamint a baloldal általában. Hamarabb vagy később, de minden irányzatnak állást kell foglalnia ebben.

Milyen hozzáállásának kell lennie a marxistáknak?

Milyen álláspontot kell a marxistáknak képviselni? Mint marxisták, mi feltétel nélkül a munkásosztály tömegeken alapuló nemzetközi szervezetének a felállítása mellett állunk. Nem létezik valódi tömegeken alapuló Internacionálé jelenleg. Ami a IV. Internacionálé volt, azt tönkretették a vezetők hibái Trockij meggyilkolása után és valójában csak azokban az elvekben, metódusokban és programban él, amit az IMT képvisel. Az IMT megvédi a marxizmus elveit a munkásosztály tömegszervezeteiben minden országban. Ezekben a szervezetekben a beszélgetéseket az V. Internacionáléról sürgősen támogatni kell.

Nagyon korai még azt megmondani, hogy a felhívás az V. Internacionáléra valóban egy valódi Internacionálé megalakulásához fog-e vezetni. Ez sok mindenen múlik. Azonban az világos, hogy az a tény, hogy ez a felhívás Venezuelából és Chávez elnöktől jön nagy visszhangot fog okozni sok ember között egész Latin-Amerikában elindulásként. Ez a felhívás sok kérdést fog felvetni a munkások és a fiatalok között arról, hogy egy ilyen Internacionálénak milyen programjának kell lennie és az előző Internacionálék történelméről, azok felemelkedésének és bukásának okairól.

Ez az a vita, ahol a marxistáknak kötelességük részt venni. Az IMT-nek – ami már széleskörűen megmutatta szerepét a szolidaritás felépítésében és a marxista elemzések biztosításában a venezuelai forradalomról – egyértelmű álláspontot kell foglalnia. És mi állást foglaltunk. Március első hetében a Nemzetközi Előkészítő Bizottság találkozóján több mint 40 elvtárs jelenlétében több, mint 30 országból Ázsiából, Európából és Amerikából (beleértve Kanadát és az USA-t), az IMT egyöntetűen az V. Internacionálé felépítésében való részvételre szavazott.

Mi kijelentjük teljes támogatásunkat a tömegeken alapuló forradalmi Internacionálé felállítására és egyértelmű javaslatokat fogunk tenni arra, hogy mit gondolunk a programról és az ideológiájáról, hogy milyennek kell lennie egy új Internacionálénak. Mi nem akarjuk a mi nézetünket rákényszeríteni senkire. Az Internacionálé és annak részei politikai irányultságát demokratikus viták során és a közös tapasztaltok alapján fogják kidolgozni.

• Egy világméretű antiimperialista és antikapitalista egyesült frontért!
• A nemzetközi szocialista forradalomért!
• Egy marxista programért!
• Éljen az V. Internacionálé!
• Világ proletárjai egyesüljetek!

Source: Magyar-Venezuelai Szolidaritási Társaság