Az emberiség válaszút elõtt áll

Október 11 és 13 között a római FAO épületében ülésezett Az Értelmiségiek és Müvészek az Emberiség Védelméért cím alatt futó Nemzetközi Értekezlet. Itt közreadjuk Alan Woods hozzászólásának a szövegét.

A 21-ik század elsõ évtizedében az emberiség válaszút elõtt áll. A modern tudomány és technológia vívmányai kezeinkbe adták az eszközöket amelyekkel megoldhatjuk minden problémánkat melyek az emberi történelem sok évszázadja alatt gyötörtek bennünket.  Megszabadulhatunk a betegségek zömétõl, eltörölhetjük az írástudatlanságot és a hajléktalanságot, sõt még a sivatagot is kivirágoztathatjuk.

Ugyanakkor, a valóság nevetségessé teszi ezeket az álmokat. A tudomány vívmányait egyre szörnyübb tömegpusztító fegyverek fejlesztésére használják.  Mindenütt terjed a szegénység, éhség, irástudatlanság és a betegség.  Az emberi szenvedés hihetetlen méreteket ölt a világban.  Obszcén vagyon és végtelen nyomorúság létezik egymás mellett.

Embert tudunk küldeni a Holdra, de minden évben 8 millió ember pusztul el csak azért, mert nincs annyi pénze, hogy megélhessen.  100 millió gyermek születik, él és hal meg az utcákon, anélkül, hogy valaha lett volna tetõ a feje felett.  

A jelenlegi helyzet legmarkánsabb jellemzõje az a káosz és felfordulás amely az egész bolygón észlelhetõ. Felfordulás érzékelhetõ minden szinten:  a gazdaságban, a társadalomban, a politikában, a diplomáciában és katonailag is.  Mindenütt lehetséges a háború, vagy a háború veszélye:  Afganisztán elfoglalását követte egy még ennél is véresebb és bünösebb támadás Irak ellen.  Nemrég zajlott a háborúskodás Izrael és Lebanon között majd az izraeli invázió Gaza ellen és a darfuri, szomáliai és ugandai háborúk.  Kongóban 4.000.000 embert mészároltak le az elmúlt pár évben és az ENSZ meg az úgynevezett ‘nemzetközi közösség' az ujját nem emeli ellenük.

Az emberek zöme utálattal fordul el ezektõl a barbár eseményektõl.  Úgy néz ki, mintha a világ hirtelen megõrült volna.  Ennek a reakciónak semmi értelme, sõt még ártalmas is.  Marxista nézeteim nem engedik, hogy elfogadjam azt a tézist, hogy a történelem értelmetlen, de azt sem, hogy a jelenlegi helyzet mellyel szembe nézünk az egyszerüen  õrültség vagy az emberiség gonoszságának tulajdonítható.  A híres filozófus, Spinoza mondta egyszer, hogy: "se nem sírj, se nem nevess, hanem értsd meg!"  Ez nagyon jó tanács. Mert ha nem értjük a világot amiben élünk, akkor mi reményünk van arra, hogy meg tudjuk változtatni?

A rendszer globális válsága

Az emberek zöme úgy hiszi, hogy a társadalom örökre fix, és hogy az erkölcsi, vallásos és ideológiai értékek változhatatlanok, ugyanúgy, mint az "emberi természet". De csak egy kevéske történelmi ismeret bizonyítja, hogy ez a hit teljesen hamis. A történelem különbözõ társadalmi és gazdasági rendszerek emelkedésébõl és bukásából áll. Mint nõk és férfiak, társadalmak is születnek, kifejlõdnek, majd elérik fejlõdésük maximumját, minek után hanyatlásba fordulnak és végül új társadalmi formák lépnek helyükre.

Végsõ szinten, minden társadalmi és gazdasági rendszer tarthatósága attól függ, hogy képes-e a termelõerõket tovább fejleszteni, mivel minden más ezen alapul. Persze ez nem azt jelenti, amivel a Marxizmust kritikusai gyakran vádolják, hogy Marx "mindent a közgazdaság szintjére egyszerüsített le".  Sok más tényezõ hat erre a komplikált egyenlegre: vallás, politika, filozófia, erkölcs, a különbözõ osztályok pszichológiája és a vezetõk egyéni tulajdonságai.  De ezek a tényezõk nem véletlenül az égbõl pottyannak, és óvatos elemzéssel megmutathatjuk, hogy ezeket - bár ellentmondásosan és dialektikai módon - de a valós történelemi környezet  és olyan folyamatok és tendenciák határozzák meg, amelyek függetlenek az emberek tudatos akaratától.

Egy olyan társadalom világnézete és pszychológiája, amely emelkedõben van, fejleszti a termelõeszközöket és egyre messzebb tolja ki a kultúra és a civilizáció határait, teljesen más, mint egy olyané amely stagnál és hanyatlik. Az általános történelmi kontextus mindent meghatároz.  Befolyásolja a domináns erkölcsi klímát, az embereknek a meglévõ politikai és vallásos intézményekhez való viszonyát.  Még a politikai vezetõk minõségére is hatással van.  Csak hasonlítsuk össze Abraham Lincoln-t George W Bush-sal, és nem kell több illusztráció.

A kapitalista rendszer ifjú korában kolosszális eredményekre volt képes.  A termelõerõket olyan mértékben fejlesztette, hogy az emberi civilizáció határait messzire ki tudta tolni. Mindenki úgy érezte, hogy a társadalom elõre halad, a kapitalizmust mindig jellemzõ kizsákmányolás és igazságtalanságok ellenére is. Ez az érzés volt az alapja annak az optimista és progresszív lelkületnek ami a régi liberalizmust jellemezte, amely abban hitt, hogy ma már jobb, mint tegnap volt és holnap jobb lesz, mint ma van.

Ez manapság már nem létezik.  A 21-ik század elsõ évtizedében az általános közérzet félelemmel és bizonytalansággal van tele. A régi optimizmust és a „fejlõdés"-be vetett vak hitet felváltotta egy a ma iránt érzett elégedetlenség és a jövõt illetõ pesszimizmus.  Ez pusztán a pszychológiai kivetõdése annak a ténynek, hogy a kapitalista rendszer mára már képtelenné vált arra, hogy progresszív szerepet játsszon a világon bárhol.

A 19-ik században, a Liberalizmus, a polgárság uralkodó ideológiája (elméletben) a haladást és demokráciát képviselte.  De a modern éra neo-Liberalizmusa  csak egy maszk, amely azt a csúf realitást takarja ami a mohó kizsákmányolást, a bolygó ellen elkövetett erõszakot, a környezet lerombolását jelenti, és ami a jövõ nemzedék érdekeit teljesen szemponton kívül hagyja.  A multik igazgató tanácsait, akik úgy az Egyesült Államok, mint az egész világ valós urai, csak egy cél vezeti: meggazdagodni bármilyen áron.  Nemzeti értékek rablása, korrupció, a közös javak eltulajdonítása a privatizáció leple alatt,  parazita élõsködés: ezek a mai burzsoázia jellemzõi, rendszerének hanyatló fázisában.

‘Politika más eszközökkel'

Háborúkat szentimentális nézõpontból megközelíteni  teljesen értelmetlen.  Clausewitz már régen megmondta, hogy a háború az a politika folytatása más eszközökkel.   Az Egyesült Államok, mos az egyetlen megmaradt szuperhatalom, minden évben körülbelül 500 milliárd dollárt költ fegyverkezésre.  Ez kb. a világ fegyverkezési költségvetésének a 40%-a. Összehasonlításul, Nagy Britannia, Franciaország és Németország fejenként 5%-ot költenek, míg Oroszország, hihetelen bár, de csak 6%-ot költ fegyverkezésre.

Hihetetlen erejének tudatában, Washington „normál" diplomácia helyett szégyenteljes erõpolitikát folytat.  Az üzenet brutálisan kristálytiszta: "engedelmeskedj nekünk vagy jönnek a bombák és az invázió".  Egy nemrég lezajlott interjúban Pakisztán Köztársasági Elnöke, Pervez Musharraf tábornok, beismerte, hogy közvetlenül a 2001. szeptember 11-i terror támadás után az Egyesült Államok megfenyegette  országát, hogy addig bombázzák, míg „vissza nem jutnak a kõkorszakba", ha nem ko-operál velük a terrorizmus és a Talibán elleni harcban.

Ez a véres felfordulás kell, hogy jelentsen valamit.  És ez a valami az a sok, az imperializmust válságba sodró, megoldhatatlan ellentmondás, ami mára globálissá vált.  Ezek egy olyan társadalmi rendszer rohamai, amely kimerítette történelmi szerepének lehetõségeit és nem talál kiutat a problémáiból.  Ez nem az elsõ, hogy ilyen helyzet alakult ki a világtörténelem során: ilyen volt a Római Birodalom hosszú hanyatlása vagy a feudalizmus elgyengülése.

Szenilis kapitalizmus, támadás alatt minden oldalon a saját ellentmondásaitól, megtalálta ideális partnerét a világtörténelem legbrutálisabb imperializmusában. Az US imperializmus lerohanta Irakot azzal az ürüggyel, hogy tömeggyilkos fegyverei vannak.  Azzal érveltek, hogy Saddam Hussein brutális diktatúrájában sokakat kínoztak és meggyilkoltak. Ugyanakkor most már az ENSZ is kénytelen elismerni, hogy a megszállott Irakban a kínzás és gyilkosság járványszerü méreteket öltött.  Egy nemrég lefolytatott közvéleménykutatás szerint Irak lakosságának 70%-a  úgy érzi, hogy az élet most rosszabb, mint Saddam alatt volt.

Nem elég, hogy Irakot lerohanta, Washington újabban Syriát és Iránt fenyegeti.  Közép Ázsiát sikerült destabilizálnia.  Folyamatosan próbálkozik a demokratikusan megválasztott venezuelai kormány megdöntésével  és Chavez elnök életére tör.  Szervezkedik, hogy Kubát megint egy félig gyarmat jellegü tartománnyá tegye és állandóan terrorista támadásokat szervez ellene.

A ‘terrorizmus elleni háború' több terrorizmust szült világszerte, mint bármikor eddig a történelem folyamán. Akárhova teszi be a lábát, US imperializmus mindenütt szörnyü rombolást és szenvedést okoz.  A halál és rombolás szörnyü képei Irak és Afganisztánban a római történészt Tacitust idézik: "És miután egy vadont kreáltak Békének hívják". De az Egyesült Államok erejéhez képest a Római Birodalom gyerekjáték volt.

Egy új ébredés

Az alapvetõ probléma maga a rendszer. Az új közgazdászok, akik szerint Marx-nak nem volt igaza és a kapitalista válság mind a múlté ("az új közgazdasági képlet") szintén hamisnak bizonyultak.  A jelenlegi konjunktúra magán viseli azoknak a gazdasági ciklusoknak a jellemzõit, amelyeket Marx leírt õsrégen.  A tõke koncentrációja eddig elképzelhetetlen mértékeket ért el.  Egyre jobban monopolizálódik a gazdaság a felvásárlások orgiája közepette.  Ugyanakkor ettõl már nem fejlõdnek a termelõerõk, mint régen, sõt egyre több gyárat zárnak be, mintha gyufásdobozok lennének és ezreket raknak ki az utcára.

A monetarizmus - a neo-Liberalizmus bibliájának - gazdaságtani teóriáit John Kenneth Galbraith így foglalta össze: "A szegényeknek túl sok pénzük van és a gazdagoknak meg nincs elég." Rekord szintü profit együtt létezik rekord szintü egyenlõtlenséggel. The Economist a közelmúltban rámutatott, hogy "az egyetlen igazán állandó trend az elmúlt 25 évben abból állt, hogy egyre inkább koncentrálódott a legmagasabb jövedelem a legjobb móduak között". Egy nagyon szük kissebbség obszcén módon vagyonos, míg a dolgozók a nemzeti jövedelem egyre kisebb hányadát mondhatják magukénak és a legszegényebb rétegek  egyre mélyebbre süllyednek a szegénységbe. A Katrina hurrikán feltárta az egész világ elõtt egy, a harmadik világ szintjén élõ, deklasszált réteg létezését az Egyesült Államokban.

Ma az Egyesült Államokban a munkások 30 százalékkal többet termelnek, mint 10 éve. Ennek ellenére a bérek alig magasabbak.  A társadalmi közhangulat egyre magasabb stressz hatás alatt van.  Még a világ leggazdagabb országában is egyre fokozódik a társadalomra ható feszültség.  Ez az osztályharc még nagyobb kirobbanását készíti elõ.  És ez nemcsak az Egyesült Államokra érvényes.  A világon mindenütt a konjunktúra magas munkanélküliséggel jár.  A reformokat és az engedményeket sorra visszavonják. The Economist nemrégen fejtette ki, hogy ha Olaszország a világpiacon versenyképes akar lenni 500,000 dolgozót kellene elbocsájtani és a megmaradt munkaerõknek 30%-os bércsökkenést kellene elfogadniuk.

Egy ideig a kapitalista rendszer le tudta gyõzni ellentmondásait a világpiaci kereskedelem fejlesztésével (globalizáció). Elõször a történelem során az egész világ egy nagy piaci egésszé nõtt. A kapitalisták új piacokat és új befektetési lehetõségeket találtak Kínában és másutt. De ez a folyamat most már elérte a határait. Most már nem annyira lelkesednek az amerikai és európai kapitalisták a globalizációért és a szabadkereskedelemért, mióta nagymennnyiségü olcsó kínai áru tornyosul a kapujaik elõtt. Az amerikai szenátusban protekcionista hangok hallhatók és egyre erõszakosabban követelik a jussukat.  A Doha-i kereskedelmi tárgyalásokat felfüggesztették és az ellentmondások olyan mértéküek, hogy a megegyezés megvalósíthatatlan.  

A jelenlegi, labilis gazdasági konjunktúra már most gyengülõben van.  Az amerikai vásárlói fellendülés teljesen az alacsony kamatlábok függõje és nagymérvü hitelen és adósságon alapul.  Ezek a jelenségek teljesen az ellenkezõjükre fognak fordulni.  Egy új gazdasági világválság van készülõben. Így a globalizáció, mint a kapitalizmus globális válsága realizálódik.

Egy más  világ is lehetséges -a szocializmus

A Szovjetúnió bukása után a régi rendszer védelmezõi ünnepeltek.  Nemcsak a szocializmus végérõl beszéltek, hanem a történelem végérõl is. Egy új érát igértek nekünk, ahol béke, jómód és demokrácia uralkodik, a szabad piacgazdálkodás csodáinak köszönhetõen.  Ma, egy szük tizenöt évvel késõbb, ezek az ámok hamuban hevernek.  Ezekbõl az illúziókból kõ kövön nem maradt.

Mit jelent mindez? Tanui vagyunk egy társadalmi rendszer fájdalmas agónizálásának, annak a rendszernek, mely nem érdemli meg, hogy éljen, de nem hajlandó kimúlni.  Ez nem meglepõ. A történelem azt mutatja, hogy olyan uralkodó osztály még eddig nem létezett, amely feladta volna a hatalmát és a kiváltságait harc nélkül.  Ez az igazi oka azoknak a háborúknak, a terrorizmusnak, az erõszaknak és sok halálnak amelyek a fõ jellemzõi ennek a korszaknak amiben élünk.

Ugyanakkor tanui vagyunk egy új társadalom szülõfájásainak is - egy új és igazságos társadalomé, egy olyané amely méltó az emberiséghez.  Ezekbõl a véres eseményekbõl, ország után országban új erõ születik - a munkások, parasztok és fiatalok forradalmi ereje.  Chavez elnök az ENSZ elõtti beszédében nemrég figyelmeztett, hogy "a világ ébredõben van.  És az emberek felállnak".

Ezekben a szavakban nagy az igazság.  Milliók reagálnak. A hatalmas tüntetések az iraki háború ellen millókat hoztak ki az utcára. Ezek jelezték a felébredés korai jeleit. Sajnos ennek a megmozdulásnak nem volt egy világos programja a társadalom megvátoztatására.  Ez nagy gyengeségnek számított.

George Bush-t hatalma megrészegítette és azt hiszi, hogy az ereje határtalan.  Sajnos, vannak olyanok a baloldalon akik ugyanezt hiszik.  De nincs igazuk.  Az Egyesült Államok hatalmának igen is vannak nagyon meghatározható határai.  Majdnem egy fél évszázaddal ezelõtt a Kubai Forradalom kihívást küldött az  Egyesült Államoknak.  Minden, a kubai forradalom letörésére tett kísérlet sikertelennek bizonyult.  De Kuba egyedül volt és az USA kérlelhetetlen nyomása alá került.  Ez a nyomás ezerszeresre nõtt a Szovjetúnió bukása után.

De most a helyzet változóban van. Egy forradalmi hullám söpör Latin Amerikán keresztül.  A Venezuelai Forradalom földrengésként utánrezgéseket okozott az egész kontinensen: a következõ Bolivia volt, és most nyomást gyakorol az USA határaira is. A mexikói tömegek fantasztikus megmozdulása az utolsó válasz azoknak akik azt a meggyõzésüket fejezték ki, hogy forradalmak a mai eposzban már nem lehetségesek. Nemcsak, hogy lehetségesek, de abszolút szükségesek, ha azt akarjuk, hogy a Földet megmentsük a közeledõ katasztrófától .

A cinikusok és szkeptikusok napja már elmúlt. Eljött az ideje, hogy eltegyük õket az útunkból és vigyük elõre a harcot. Az új generáció hajlandó, hogy megküzdjön saját emancipációjáért. Egy zászlót keresnek, egy eszmét és egy programot amely inspirációt ad és gyõzelemhez vezet. Ez csak a szocializmusért való világméretü harc lehet. A emberiség elõtt álló válaszút kétfelé vezethet: a szocializmushoz vagy a barbarizmushoz.

London, 2006, szeptember.24.