Zavargások Nagy-Britanniában: egy figyelmeztetés a burzsoáziának

Hungarian translation of The riots in Britain: a warming to the bourgeoisie (9 August 2011)

A nagy-britanniai zavargások is csak egy tünete a kapitalizmus általános válságának. Mi, marxisták nem csatlakozunk a burzsoázia és képviselőinek képmutató kórusához. A mi feladatunk, hogy segítsük a fiatalokat megtalálni a helyes utat, a forradalmi utat, azt az utat, amely elvezet a szocialista társadalom megvalósításához.

A brit konzervatív párt korábbi vezetője Margaret (most már Lady) Thatcher egyszer azt mondta: „Ki az a társadalom? Nincs ilyen. Egyének vannak, nők, férfiak és családok... A társadalom mint olyan, nem létezik.” Három évtizeddel később a társadalom kemény leckét adott a brit uralkodó osztálynak.

48 óra alatt Nagy-Britannia területét zavargások hulláma rázta meg. Tűzvészek lángoltak szerte Londonba, már a harmadik éjjel folyt a fosztogatás és a zűrzavar. A rendőrség több száz embert letartóztatott, de rengeteg üzletet kifosztottak, sok rendőrkocsi megsérült.

Aki reggel kinézett az ablakon, az utcák inkább háborús zónára hasonlítottak.

A baj akkor kezdődött, amikor a rendőrök az észak-londoni Tottenhamban agyonlőttek egy fiatal fekete férfit, Mark Duggant. Ennek a körülményei még a mai napig nem tisztázottak. Az ilyen események mindig is felháborodást szülnek az ott élő afrikai és karibi közösségekben.

A rendőrség úgy nyilatkozott, hogy amikor Duggan kiszállt a járművéből, fegyver volt a kezében és lövéseket adott le a rendőrökre. Az biztos, hogy a rendőrök ebben hazudtak. Az már megállapítást nyert, hogy tűzharc valóban volt, csakhogy a kilőtt két golyót rendőrségi fegyverekből lőtték ki. Ez egy ügyetlen álcázási kísérlet volt arra, hogy elfedjék a valóságot, viszont amikor kiderült az igazság csak olaj volt a tűzre.

Két napra rá, szombaton Duggan családja, az ismerősei tiltakozó demonstrációt szerveztek a tottenhami rendőrség elé, hogy magyarázatot követeljenek a történtekre. Ezt nem kapták meg, a tömeg órák hosszat várakozott a kapitányság előtt. Nyilván ez is hozzájárult, hogy kirobbanjanak a zavargások.

A nyugtalanság hamar elterjedt Tottenhamban és átcsapott a közeli Wood Green városnegyedbe is. Amikor megkérdeztek egy elfedett arcú, a zavargásokban részt vevő férfit, hogy miért is tiltakozik, azt válaszolta: „A rendőrségnek túl sok energiája van és ezt használja is. Ez a baj, haver.”

Ugyanakkor érdekes kérdés, hogy a rendőrség azonnal a háttérbe szorult, a düh és a frusztráció terjedt el az utcákon, főként azokon a területeken, ahol magas a munkanélküli fiatalok száma, akik nagy része fekete bőrű.  A zavargásoknak viszont teljesen más volt a karaktere az első nap, szombaton és más vasárnap. Tottenhamban a zavargások fő oka a rendőri brutalitás elleni tiltakozás volt. De ez csak a jéghegy csúcsa volt. Már egy nappal később is átalakult valami minőségileg mássá.

A BBC arról számolt be, hogy „voltak emberek autókkal, fiatalok kerékpáron, akik nagyon gyorsan mozogtak, maguk mögött pusztítást hagytak. Amint végeztek az egyik helyen, továbbléptek a következőre. A rendőrség ezzel szemben alig tudta őket utolérni. Nem voltak rendőrségi járművek, nem működtek a villogók, alig lehetett látni rohamkocsikat. A rendőrök kiértek az egyik helyre, majd egyből mehettek a következőre, próbáltak a tűz ellen harcolni, amely a későbbiekben átterjed egész Londonra”

A zavargások terjedése

Vasárnap este összecsapások törtek ki az észak-londoni Enfieldben, ahol több kirakatot is betörtek, és megsérült néhány rendőrségi autó. De hétfőtől már futótűzként terjedtek a zavargások több kerületben: a keleti Hackney, a nyugati Ealing, Walthamstow és Waltham Forest Észak-Londonban, és a Clapham, Croydon, Lewisham és Brixton a kerületekben város déli részén.

A BBC londoni tudósítója, Paraic O'Brien így írta le a látottakat: „Hirtelen tömeg tűnt fel egy sportfogadási iroda előtt, majd tűz csapott fel a helyiségből. Később már mintha egész Brixton égett volna.”

Lewis Whyld, Press Association fotósa ezt mondta: „Fiatalokat láttam, akik köveket és molotov-koktélokat dobáltak. Valamikor megjelent a rohamrendőrség is, végig az utcán nagy csata volt a két fél között.”

Sokan számoltak be hasonló jelenetekről szerte Londonban. Volt ahol egy egész bútorgyár égett porig.

A közlekedés teljesen leállt, mivel egyes metróvonalakat bezártak, a buszokat átirányították, hogy elkerüljék a zavargásokat.

A rendőrség mindenütt azt a benyomást keltette, hogy teljes mértékben tehetetlen. Három éjszakán át folytak a zavargások, és a rendfenntartók csak tehetetlen nézők voltak, a lázongók túlerőben voltak, a rendőrök semmit sem tettek.

Minden kísérlet a részükről, minden támadó fellépés – még a fosztogatók letartóztatása is – azzal a veszéllyel fenyegetett, hogy még súlyosabb következmények lesznek.

Christine Jones, a városi rendőrség parancsnoka azt mondta, hogy „a kollegáit sokkolta a felháborító erőszak”. Ekkor már mintegy 35 tiszt megsérült, több rendőrségi járművet megtámadtak. A televízióban bemutatott képek inkább a harminc évvel ezelőtti, polgárháborús Bejrútra emlékeztettek, mint az augusztus közepi Londonra.

A bűnözők és a bűnözés

A brit politikai osztály hirtelen megrettent ebben a nyári kábulatban. Méltatlan és nevetséges tülekedés kezdődött a főbb politikai pártok vezetői között, hogy ki tud hamarabb visszajutni a nyaralásáról az Egyesült Királyságba, hogy fenntartsák azt a látszatott, hogy ellenőrzésük alatt tartják a helyzetet. De az utca feletti ellenőrzést elvesztették – legalábbis egyelőre.

A politikai intézmények előre kiszámítható módon reagáltak. Kit Malthouse, londoni alpolgármester és a fővárosi rendőrség vezetője a zavargások olimpiai játékokra gyakorolt hatását fejtegette.

Az utolsó két mozgalmas éjszakát, mint „undorító és megrázó helyzetnek” titulálta, és azt mondta, hogy a rendőrség jó munkát végzett.  Hozzátette: Természetesen vannak olyan emberek ebben a városban, akik sajnálatosan szándékosan követnek el erőszakos cselekményeket, akik keresik a lehetőséget, hogy ellopjanak dolgokat és felgyújtsanak épületeket, de ezek csak felelőtlen anarchisták, szervezett bűnbandák, vagy csak elvakult fiatalok.

A belügyminiszter, Teresa May gyorsan felmondta a betanult leckét, hogy ez nem más, mint „tiszta bűnözés”, mindenért a bűnözők a felelősek, akikre a törvény a teljes súlyával fog lecsapni, stb., stb.

Természetesen a bűnözés mindig jelen van a kapitalista társadalomban. Marx utalt is erre a Kommunista Kiáltványban, hogy „a veszélyes osztályt”, „a lumpenproletariátust, a régi társadalom legalsó rétegeinek ezt a passzív rothadását a proletárforradalom hellyel-közzel belesodorja a mozgalomba, de egész élethelyzete következtében inkább hajlandó arra, hogy magát reakciós üzelmekhez megvásároltassa”.

Nyilván a társadalomban vannak olyan rétegek, bűnöző elemek, akik bármikor készek a rombolása és a zsákmányszerzésre. És vannak profi bűnözők is. De a tömeg nagy része, a több ezer fiatal, aki elment és tombolt ezekben a napokban nem ilyen volt.

Jelen voltak bűnözők is, ez nem kétséges. De ez volt a kisebbség. A nagyobbik résznek más megfontolása volt.

Vajon ezekben a zavargásokban mennyire volt lényeges elem Nagy-Britannia társadalmi és gazdasági problémái? Mennyivel kapcsolódik ehhez a fiatalok a magas munkanélkülisége, különösképpen a feketéké? Lehet, hogy összefüggésben áll a konzervatív-liberális kormány aljas elvonásai, amelyek tovább csökkentették az életszínvonalat, főként a társadalom legszegényebb rétegeiben. Mi a helyzet a rasszista megnyilvánulásokkal, különösen a rendőrség állandó zaklatásaival a fekete és ázsiai fiatalokkal szemben?

Nem! A politikai vezetők erre egyöntetűen nemet mondtak. Ez „puszta bűnözés” és az elkövetőket el kell ítélni. Ebben lehet látni a rendőri mentalitás legdurvább és leginkább ostoba megnyilvánulását. Az az elképzelés, hogy több ezer fiatal kimegy az utcára, csak azért, hogy megtámadja a rendőröket, ez maga a butaság. És ha mind bűnözők, akkor eddig mit csináltak? Miért most törtek ki ezek a zavargások, miért nem kettő, öt, vagy tíz évvel ezelőtt?

Tegyük fel úgy, olyan egyszerűen a kérdést, hogy még a konzervatív belügyminiszter is megértse.  Ha egy fiatal, aki munkát vállal és annyi pénzt is keres, hogy abból megéljen, az nem fogja betörni a kirakat ablakát. Talán ez lehet annak is az oka, hogy nagyon kevés bankárt ítélnek el bolti lopásért. Persze lehet azt mondani, hogy nincs magyarázat arra, hogy valaki betörjön egy boltba és a kasszából a pénzt elvigye, de akkor arra miért van mentség, hogy a nemzeti államkincstárból milliárdokat lapátoltak ki, majd megmagyarázták a szegény közösségeknek, hogy nincs pénz az iskolákra és lakások építésére.

A kapitalista társadalom egy beteg társadalom és ez egy erkölcsi betegség. Olyan mérgezett talaj, ahol nagyon könnyen virágzik mindenfajta bűncselekmény. Vannak olyan bűnözők, akik jólétben élnek és gazdagodnak, mint például a Lordok Háza és vannak olyan kicsi bűnözők, akik nyomornegyedekben laknak és megpróbálják a sorsukat egyéni módon megoldani.

Szolón, a nagy athéni filozófus egyszer azt írta: „A törvény olyan, mint a pókháló, amely megfogja a kisebb állatokat, a nagyobbak azonban átjutnak rajta”.

A média irányítói szerint, akik elképesztő dühvel írnak a lázongókról, az egész motivációja a kielégíthetetlen kapzsiság. De várjunk csak egy pillanatot! Nincs valami hiba ebben a logikában? Ha egy szegény fekete srác lerombol egy boltot, akkor börtönbe kerül. De ha a bankárok egy egész ország gazdaságát rombolják le, akkor milliárdokkal jutalmazzák őket.

Az uralkodó politikai osztály véleményadói szerint Hackney és Brixton utcáin a kapzsiság és a bűnözés volt jelen. De milyen jogon merészel egy politikus az erkölcsi tartásról előadást tartani a fiataloknak. Ezek nem ugyanazok a hölgyek és urak, akik elterjesztették a hazugságot, a csalást és a szélhámosságot szerte a világon? Nem ezek azok, akik nemrégiben közpénzekből újították fel a luxuslakásaikat? Akik nem létező épületekre vettek fel pénzt? Sőt, volt olyan is, aki az adófizetők pénzéből javíttatta ki a kastélya körüli vizesárkot. Mi ez, ha nem kapzsiság és bűnözés?

És nem ugyanaz a prostituált sajtó kiált bosszú után és követel hatásos fellépést „a fiatalkori bűnözés” ellen Nagy-Britanniában, amely nemrég meghackelte egy meggyilkolt fiatal lány mobiltelefonját, rendőröket vesztegetett meg, közhivatalnokokat zsarolt meg? Összehasonlítva a médiabanda kapzsiságát és bűnözését az átlagos londoni lázadó olyan, mint egy ma született bárány.

Vajon tűrni kell a zavargásokat?

A marxisták elnézőek a zavargások, a fosztogatás és a vandalizmussal kapcsolatban? Nem, természetesen nem! Mi nem vagyunk elnézőek a rákkal szemben sem. De mint mindenki tudja, nem elég a rákot elítélni. Meg kell találni az okokat és meg kell találni a gyógymódot is.

Teljesen visszautasítjuk a zavargásokat és a fosztogatásokat. De ugyanúgy elítéljük a burzsoázia büdös képmutatását is. Elutasítjuk, mert teljesen értelmetlen és romboló gyakorlat, hogy nem tesznek semmit, hogy megoldják a fiatalok problémáit, sőt, mindent elkövetnek, hogy azok lényegesen rosszabb körülmények között éljenek.

Elutasítjuk a zavargásokat azért is, mert ezek fő áldozatai a szegény emberek voltak. A kifosztott és felgyújtott üzletek többsége kisvállalkozók által működtetett üzlet volt. A gazdagok nem élnek Brixton és Hackney negyedekben.

Az igazi bűnözőket nem fenyegette a rombolás, mert ők biztonságos távolságban laknak és jól őrzi őket a rendőrség, akiknek a hiánya feltűnő volt London szegényebb részein.

Szörnyű, hogy szegény családok elveszítették az otthonukat és minden vagyonukat az értelmetlen, őrült gyújtogatásban. Ez minden bizonnyal bűncselekmény volt.

Legfőképpen elvetjük ezeket a módszereket, mert muníciót adnak az uralkodó osztály propagandagépezetének.

Segítenek azzal, hogy befeketítik mindazok nevét, akik egy új és jobb világért harcolnak. Lehetővé teszik, hogy kriminalizálják a nagy-britanniai fiatalságot, csak azért mert néhány agyatlan, ténylegesen bűnöző kihasznál minden társadalmi zavart, hogy gyújtogasson és zsákmányoljon.

A reakciósok már egyből kihasználták a helyzetet, hogy még több elnyomó intézkedést vezessenek be. David Cameron már az első napokban sajtótájékoztatót tartott, ahol megismételte az ismert nézeteit, hogy ez „tisztán és egyszerűen bűnözés”. Azt ígérte, hogy a felelősökre a törvény teljes erejével le fognak sújtani és sürgette a bíróságokat, hogy gyorsítsák meg az ügymenetet és küldjenek minél több embert börtönbe. A Sky News egy különösen rosszindulatú kampányt kezdett, amelyben követelte, hogy a rendőrség használjon könnygázt és gumilövedéket, valamint, hogy vessék be a hadsereget is.

Ha a szakszervezeti mozgalom felelősen gondolkodna, akkor már régen megtették volna azt a lépést, hogy bevonják a szervezett munkások közé a munkanélkülieket és a fiatalokat. De a szakszervezeti vezetők szokás szerint szűklátókörűen közelítették meg a kérdést és semmit sem tettek a szervezetlen munkások bevonásáért.

A Munkáspárt jobboldali vezetői ezer mérföldre vannak a munkásosztály életének nyers valóságától. A Munkáspárt parlamenti frakciója tele van középosztálybeli karrieristákkal: ügyvédekkel, orvosokkal, közgazdászokkal, akiknek fogalmuk sincs, hogy lehet megélni a munkanélküli segélyből, milyen is egy szegény negyedben lakni.

Az egyik este bejelentették, hogy Ed Miliband (a Munkáspárt jelenlegi vezetője – a szerk.) azonnal visszasietett a Devon mellett lévő nyaralójából. Amikor ezt hallottam, egyből tudtam, hogy mit fog mondani. „A Munkáspárt birminghami vezetése (itt is voltak zavargások) szerint ezek közönséges bűnözők és a törvényt a teljes szigorával kell alkalmazni”. Ez pontosan ugyanaz a dallam, amelyet a konzervatívok énekelnek, pontosan ugyanazzal a szöveggel.

Miért jár a gazdagoknak minden és nekünk semmi? – hallatszott több helyen, több fiatal szájából. A kérdés jogos. De hiányzik egy forradalmi párt, amely megmutatja, hogy hogyan kell kiharcolni a kollektív emancipációt, amely az egész társadalmat kiemeli a mocsárból és a szegénységből.

Sajnálatos, de elkerülhetetlen következménye az erkölcs lezüllése a kapitalista társadalomban. A kapitalizmus megtanítja az embereket az önzésre és a kapzsiságra, mert az önzés és a kapzsiság a kapitalizmus fő motorja. A kapitalizmus törvényei dzsungeltörvények, ahol az erős nyer, a gyengét pedig lábbal tiporják el. Ez ma már az üzleti életben is érvényes. Akkor meg miért panaszkodnak, ha az egyszerű emberek is ugyanígy viselkednek?

A zavargások valójában a tehetetlen düh kifejeződése. Néhány éjszakára a lázongók hamis erővé válnak. Ittassá válnak és nem csak az ellopott al7koholtól, felmegy az adrenalinszint és működik a tömegpszihózis.  A gyerekek viccesen úgy gondolják, hogy ez jobb, mint egy futballmérkőzés. És természetesen sokkal olcsóbb.

Az újabb robbanás elkerülhetetlen

A kapitalizmus válságának a konkrét jelei a tömegtüntetések, az általános sztrájkok, amelyek az egyik ország után a másikban törnek fel. Ez volt a valódi oka az arab forradalmaknak, amely a két diktátor bukása után még mindig tart. Görögországban és Spanyolországban több százezer ember van az utcán. Még Izraelt is elérték a tömegdemonstrációk.

A nagy-britanniai zavargásokra úgy kell tekinteni, mit egy általános képre. A kapitalizmus zsákutcája a fiatalok egész rétegét ítélte halálra a munkanélküliséggel. Milliók élnek nyomornegyedekben, nincsenek megfelelő szociális bérlakások, miközben több millió lakás áll üresen. Szociális lakások Londonban nem épülnek, de a gazdagok megengedhetik magunknak, hogy bárhol és bármennyi lakást vegyenek maguknak. A felszín alatt nyugalom és rend van, de a forrongó düh már évtizedek óta megvan a brit társadalom mélyében.

Évtizedeken keresztül a társadalom elégedett volt, hagyta, hogy befogják a szemét a csúf valósággal szemben, amit az igazi gettók, a szegénység és eladósodottság, a kábítószerek és a fegyverek valósága, a tisztességes egészségügyi ellátás, az oktatás és a szabadidős létesítmények teljes hiánya jelentett.

Rengeteg pénzt raboltak el a City of London parazitái, a bankárok saját magunknak fizettek ki, természetesen közpénzből. De arra nincs pénz, hogy legalább félig civilizált körülményeket teremtsenek egy brixtoni fiatal fiúnak.

Nyilván egy új és érdekes értelmezése a Bibliában leírtaknak: „Mert mindenkinek, akinek van, adatik, és megszaporíttatik; akinek pedig nincs, attól az is elvétetik, amije van.”

Csoda tehát, hogy a düh és a frusztráció van jelen mindenhol, főleg a fiatalok közösségeiben?

A zavargások egybeestek a tőzsdék általános válságával. Ezért tapasztalható ez az általános idegesség a polgárság részéről, amely végre ráébredt arra, hogy a gazdasági fellendülésből kifogyott a gőz. Az a bejelentés, hogy az amerikai gazdaság növekedése rendkívül alacsony volt az elmúlt időben, elegendő volt hogy kitörjön az általános pánik az Atlanti-óceán mindkét partján a piacokon. Most a közgazdászok már nyíltan beszélnek kettős recesszióról, ami el fog jönni és inkább előbb, mint később. Nem kétséges, hogy a megszorítások és a takarékossági csomagok még a jelenleginél is rosszabb válaszok a problémákra. A burzsoázia ördögi csapdában fogja magát találni.

Cameron talán átmeneti lendületet fog kapni és mint a rend, a törvényesség pártolójának, az anarchia el-lenségének a képében tud majd pózolni.

De az igazi anarchia a kapitalista rendszer anarchiája, a piacok és a tőke anarchiája. Ez fosztotta meg az emberek millióit a munkától, a lakhatástól és a reménytől. Amíg ezek hiányozni fognak, mindig lesz, ami kiváltja a kétségbeesett és erőszakos zavargásokat.

A zavargások Nagy-Britanniában a kapitalizmus általános válságának csak egy tünete. A válság mélyülni fog és a burzsoázia nem fogja megtalálni a kiutat. Mivel megpróbálja visszaállítani a gazdasági egyensúlyt, ezzel aláássa a társadalmi és politikai egyensúlyt. Ezt a problémát nem fogja megoldani, hogy felgyorsítják a bíróságok ítélkezését és megtöltik a börtönöket.

Új robbanások is készülnek. A fiatalok megpróbálják megtalálni a kiutat abból a zsákutcából, amelybe a kapitalizmus kényszerítette őket. Hamarosan azt is meg fogják látni, hogy a zavargások sem mások, mint egy zsákutca. 

Meg kell találni, hogy máshogy, jobban és biztosabb módon szabaddá tegyék magukat a kapitalista rabszolgaság ellen. A marxisták nem csatlakoznak a burzsoázia és az ügynökeik képmutató kórusához. Spinoza jótanácsát fogjuk követni: „Ne nevesd ki a világot, ne is sirasd, hanem értsd meg”.

Feladatunk, hogy megtaláljuk a helyes utat és segítsünk megtalálni a fiataloknak is a forradalmi utat a szocialista társadalomhoz.

London, 2011. augusztus 9.

Translation: Latin-Amerika Társaság (Hungary)